nlc.hu
TV-sztárok
Kovács Dóra: Három gyereket szeretnék

Kovács Dóra: Három gyereket szeretnék

30 éves lett Kovács Dóri, az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője. A műsorvezető Montenegróban, majd Balatonfüreden ünnepelte a születésnapját. Azt mondja, elgondolkoztató a harmadik X, de egyáltalán nem ijesztő.

Kovács Dóri – aki most már DJ és műsorvezető – a napokban ünnepelte harmincadik születésnapját. A harmadik X sokaknak ijesztő lehet, de Dóri azt mondja, ez az élet rendje, bár elgondolkozott a jövőjéről. “Szerintem ez minden nőnek egy mérföldkő. Huszonévesen az ember még sodródik az árral, de aztán ahogy a célegyenesbe érünk, elkezdünk gondolkozni a jövőn. Szeretnék családot, már az is megfogalmazódott bennem, hogy három gyereket akarok. Kicsit úgy érzem, mintha az utolsó pillanatban kapkodnék, de azért még nem vagyok olyan idős, ráadásul nem is érzem magam 30-nak” – kezdi Dóri, aki tavaly a Nyerő Párosban is szerepelt párjával, Király Petivel.  

Dóriék Balatonfüreden ünnepeltek
Dóriék Balatonfüreden ünnepeltek

“Mindettől függetlenül nem bánom, hogy nem lettem korán anyuka. A karrieremre koncentráltam, és most úgy érzem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Sokat dolgoztam azért, hogy itt tartsak, de még mindig van mit elérni. Szülés után sem szeretném feladni a médiát, utána is akarok dolgozni. Karrierista nő vagyok, nem tagadom” – magyarázza a High Life műsorvezetője, aki egyébként az X-Faktorban is dolgozott már

#30azúj20 #sosemnovokfel

Kovács Dóra (@dj_dora_kovacs) által megosztott bejegyzés,

Dórit Montenegróban ébredt a szülinapja reggelén, éppen ott forgatta a műsorát. A kollégáival, visszafogottan ünnepelt, aztán hazaérkezve kibérelt egy házat Balatonfüreden, és a barátaival bulizott egy hatalmasat. “Fontos volt számomra, hogy mindenki ott legyen, aki fontos nekem. Sokan voltunk, óriásit partiztunk, egy szuper hétvége van mögöttünk. Sajnos a képekkel hadilábon állok, mert a kompról egyenesen a Balatonba esett a telefonom, így minden eltűnt, most éppen azon vagyok, hogy a barátaimtól kunyerálom a fotókat.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top