TV-sztárok

Gáspár Laci kidobta az egyik versenyzőt az X-faktor stúdiójából

Gáspár Lacinak az X-faktorban már többször meggyűlt a baja a fura figurákkal, de mostani reakcióját még a mentortársai sem tudták mire vélni.

Gáspár Laci tavaly Petics Kristóf hörgős metálelőadásán is kiborult, mert egyáltalán nem bírja a fekete mágiát. Ám míg korábban csak ő hagyta el a stúdiót, ha valami nem volt kedvére való, az idei forgatáson maga tessékelt le egy versenyzőt a színpadról. Mint később kiderült, azt hitte, hogy a versenyző meg akarja őt átkozni.

“Nem tudom pontosan, de talán senki sem tudja, hogy az ilyesfajta átkok hatnak-e. Csak akkor hatnak, ha valaki komolyan űzi a fekete mágiát, vagy akkor is, ha csak viccel az ártó szándékkal?” – tette fel a kérdést Laci a Borsnak, majd hozzátette, bármelyik változat is az igaz, nem akarta megadni az esélyt annak, hogy ártsanak neki.

Az énekes reakcióját egyébként mentortársai se tudták mire vélni. “Hiszek benne, hogy az embernek van energiája. A rossz energiájú embereket pedig nem akarom beengedni az életembe, hogy aztán valamilyen negatívat hazavigyek a családomhoz azáltal, hogy hatnak rám” – magyarázta a viselkedését Laci.

 

Olvass még többet Gáspár Laciról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top