TV-sztárok

Bujkálnia kellett Japánban, mielőtt hazaszökött volna a survivorös Klaudia

A Survivor egyik legfiatalabb játékosának egy banális vita miatt kellett hazamenekülnie Japánból, ahol hosszú távon szeretett volna berendezkedni.

A 24 éves Klaudia terápiás céllal jelentkezett az RTL Klub túlélőshow-jába, a Survivorbe. Az egyik legfiatalabb játékosról most az derült ki, hogy a játék előtt egy évig Japánban élt, ahonnan egy banális vita miatt szó szerint menekülnie kellett. Klaudia elmondta, a nővére csábítására utazott Japánba, ahol a modellkedés mellett egy karaokebárban dolgozott.

Elárulta azt is, az egyik lánnyal annyira jóban lettek, hogy egy albérletbe is költöztek. Csakhogy a lány meglopta Klaudiát, a kettejük viszonya pedig megromlott. „Nagyot csalódtam benne. Adtam neki két hét türelmi időt, de ismét tolvajláson csíptem, ami után komoly összetűzésünk volt” – nyilatkozta a Blikknek a lány, aki nem hagyta annyiban a dolgot.

„Összehívtam a kinti csapatot, akikkel együtt dolgoztunk, hogy bejelentsem, elküldöm őt, de akkor se figyelt rám, a telefonját nyomkodta. Erre én dühbe jöttem, és kidobtam a mobilt az ablakon. Hiba volt, valaki kihívta a rendőrséget, mert a 18. emeletről kidobott mobillal balesetet is okozhattam volna.

Klaudia nem akart összetűzést a hatósággal, ezért távozott a helyszínről. „Nem voltam hajlandó beszélni velük, nem akartam konfrontálódni, ezért pár napig bujkáltam Tokióban” – mondta a lány, aki szó szerint menekült az országból, és azért jelentkezett a Survivor túlélőshow-jába, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top