nlc.hu
TV-sztárok
Összeomlottak a Jóban Rosszban szereplői kollégájuk halálhírétől

Összeomlottak a Jóban Rosszban szereplői kollégájuk halálhírétől

A Jóban Rosszban színészeit is megrendítette Benkő Géza hirtelen elvesztése. Fájó szívvel emlékeznek kollégájukra, akit nagyon szerettek.

48 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Géza színművész, aki színházi szerepei mellett sokáig a Jóban Rosszban-ban is játszott. Szerepe szerint a Csillagvirág Klinika recepciósa, Gyöngyike volt a szerelme, Bodolai Bandi pedig a legjobb barátja, talán velük forgatott a legtöbbet a sorozatban.

„Az egész stáb megrendült. Nem tudjuk felfogni, hogy mi történt. Biztos mindjárt felébredek, és kiderül, hogy nem igaz. Nem volt olyan, aki ne szerette volna. Csupa szív ember volt, hatalmas lélekkel, szeretettel. Végtelenül kedves, igazi jó ember és tehetséges színész, kiváló író. Komarnóban élt a feleségével és két gyermekével, onnan járt be a forgatásokra. Három éve ő döntött úgy, hogy elmegy a sorozatból. Új fejezetet akart nyitni az életé­ben” – mondta a Borsnak a Gyöngyit játszó Madár Vera.

„Sokan közel álltunk hozzá a stábból. Az egész stábhoz közel állt alapvetően azért, mert annyira jó ember volt. Komáromi színészkollégáktól hallottam, hogy a színpadon esett össze, ott lett rosszul, próba közben. Felfoghatatlan. Többször voltam náluk Komarnóban, ismerem a feleségét, a kislányát, a kisfiát. Kassától Komáromig, az Egyesült Államoktól Svédországig jött, ment, játszott. A színház volt a mindene” – emlékezett vissza Benkő Gézára a Bandit játszó Tóth Roland.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top