nlc.hu
TV-sztárok
Már Csiszár Jenő a milánói főkonzul

Már Csiszár Jenő a milánói főkonzul

Úgy látszik, Csiszár Jenő papíron megfelelt minden elvárásnak ahhoz, hogy milánói főkonzul legyen belőle. Még az ősszel kinevezték az egykori műsorvezetőt.

Csiszár elődje, Timaffy Judit havannai nagykövet lett, erről november elején adtak hírt, és vélhetően Csiszár Jenőt is ekkortájt nevezték ki milánói főkonzullá – írja a hvg.hu

Csiszár Jenő
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A tévés műsorvezető kinevezése 2017. január elején merült fel, és rögtön érkeztek a kételyek is azzal kapcsolatban, hogy a népszerű médiafigura meg fog-e tudni felelni azoknak a diplomáciai elvárásoknak, amiket ez a poszt megkövetel. Úgy néz ki, hogy Csiszár mindennek megfelelt, elvégezte a Külügyminisztérium féléves képzését, sikerülhettek az olasz nyelvvizsgái is. Korábban volt szó arról, hogy az összes, külképviseletet vezető diplomatának egy új jogszabály értelmében okleveles államtudományi mester szakképzettséget kell szereznie; kinevezéséből ítélve azt gondoljuk, hogy ebben is helyt állt Csiszár Jenő.

Márciusban kiderült, hogy megemelik a külszolgálati diplomaták fizetését, így Csiszár is vélhetően 2 milliót fog havonta keresni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top