nlc.hu
TV-sztárok
Kiszel Tünde sírna ettől a naptártól, Sipos Petiék kitettek magukért

Kiszel Tünde sírna ettől a naptártól, Sipos Petiék kitettek magukért

Talán nem meglepő, de az Irigy Hónaljmirigyes fiúknál a karácsony sem úgy telik, ahogy az egy „rendes” helyen lenni szokott. Sipos Petiéknél hagyomány, hogy ilyenkor is valami őrültséggel lepik meg egymást. Emellett azért, amennyire lehet, a fiúk otthon próbálják megcsillantani a normális családapát és férjet, ami aztán persze vagy sikerül, vagy nem…

Meghitt, nyugodt karácsony este, amikor minden egy kicsit elcsendesedik körülöttünk. Na de nem az irigy hónaljmirigy-es fiúknál, akik ahogy az év többi 364 napján, szenteste sem tudnak kibújni a bőrükből.

„Annyira szeretjük egymást, hogy a szeretet ünnepén még inkább igyekszünk valami maradandót adni a másiknak” – kezdte viccelődve Varga Győző.

Varga Győző a felbecsülhetetlen értékű festmény, a Whistler anyja előtt

„Egyik évben például a Mr. Beanből is ismert »Whistler anyja« című festményt készítette el nekem Sipos Peti, az ajándékoknál ugyanis aranyszabály, hogy csak saját készítésű lehet. Nem kell hozzá nagy megfejtés, azért kaptam ezt Petitől – aki annyira béna, hogy még a sütőt sem tudja bekapcsolni –, mert csak ezt sikerült megfestenie. Egyébként otthon, családi körben is szeretjük a kreatív ajándékokat. Bence fiam már 14 éves, és ő például szabadulószoba, kincskereső programot csinál nekünk ilyenkor a lakásban már évek óta. Nagy őrület szokott lenni nálunk szenteste, persze jó értelemben” – tette hozzá Győző.

Sipos Tominak visszaköszön a gyermekkora

„Nekem ilyenkor kicsit visszaköszön a gyerekkorom. A kislányom, Emma 4 éves, és már rengeteg dologba bele tudjuk vonni a párommal. Együtt gyúrunk mézeskalácsot, sütit sütünk, és persze néha lenyúlom a játékait is, a rollere például nagy kedvencem. Persze őrült ajándékokból nálam sincs hiány. Egyik évben, mikor Ambrus Zolit húztam, egy erotikus naptárt készítettem neki. Igazán vállalhatatlan képek születtek, az egyik fotón például csak egy girlanddal vagyok körbetekerve…” – árulta el Sipos Tomi.

Hülyeségért a másik Sipos testvérnek sem kell a szomszédba mennie, a meglehetősen „perverz erotikus” műfajt ő is kimaxolta.

Sipos Peti az erotikus naptárral, amit Kiszel Tünde ihletett

„Az én naptáramat Kiszel Tünde ihlette, és abban az évben épp az öcsémet húztam, így duplán szürreális volt a történet. Tomi egy erotikus horoszkópnaptárt kapott tőlem. Azt hiszem, talán utoljára 4 éves korunkban láttuk így egymást, mikor együtt pancsoltunk a kádban. Idén is nagy meglepetéssel készülök, persze nem árulhatom el, kit húztam, mert úgy már nem lenne akkora a hatás” – mondta Sipos Peti, aki a többiekkel együtt igyekszik kicsit pihenni is az év végén, mert januártól folytatják a készülődést február 10-i Aréna-nagykoncertjükre, amelyre számos meglepetéssel készülnek majd rajongóiknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top