TV-sztárok

Ördög Nóra: „Örömmel írtam rá 9 milliót a csekkre”

Nem tud minden felkérésre igent mondani, ez zavarja Ördög Nórát. Különösen azért, mert szeretné jóra használni az ismertségét.

A P&G és a SPAR közösen szervezett adománygyűjtő programot a Magyar Vöröskereszt támogatására, a cél a mélyszegénységben élő gyerekek támogatása életkörülményeik javítása. Ördög Nóra vállalta a nagykövet szerepét, és boldog volt, amikor kiderült, hogy 9 millió forint gyűlt össze. Az idei volt a program második felvonása, jövőre is hasonló sikert remél. 

„Évről évre egyre több felkérést kapok, és nem tudok mindenre igent mondani, bármennyire is szeretnék, így azokat a kezdeményezéseket támogatom, ahol igazán sok ponton érzem a kapcsolódást. Az Apró segítség, hatalmas öröm program maximálisan ilyen volt, hiszen ennek mélyszegénységben élő gyerekek álltak a középpontjában. Mióta édesanya vagyok, természetes, hogy bármilyen, gyerekkel kapcsolatos rossz hír érzékenyebben érint. A Vöröskereszt pedig számomra hitelt adott a kampánynak, tudhattam, hogy az összegyűlt pénz tényleg a legrászorultabbakhoz jut el.”

Annak, hogy Ördög Nóra az adománygyűjtés mellé állt, és nagykövetként kampányolt, komoly hatása volt. Rengetegen éppen miatta kezdenek foglalkozni ezzel az üggyel, vagy ehhez hasonlókkal. 

„Még mindig alig hiszem, hogy ilyen hatással lehetek. Gyakran kapok pozitív visszajelzést, de azt gondolom, ha csak egyetlen emberre hatással tudtam lenni oly módon, hogy miattam nagyobb odafigyeléssel szemléli embertársait, könnyebben látja meg a szükségben szenvedőket, és szívesebben nyújt nekik segítséget, már megérte a jó ügy mellé állni” – mondta az NLCafénak a műsorvezető, akit néha az frusztrál, hogy nem tud mindent belezsúfolni a nap 24 órájába. Szerencsésnek tartja magát, amiért a közösségi média oldalain is rengeteg követője van, mert így hatékonyan tud rövid idő alatt eljutni az emberekhez, és végső soron sokkal több feladatot tud elvállalni. 

Az idei adománygyűjtéssel kapcsolatban nagy reményei voltak, és Ördög Nóra boldog, hogy ezek valóra is váltak. 

„Mivel a háttérből már a tavalyi kampányt is nyomon követtem, sejtettem, hogy idén is hasonlóan szép eredményeket érünk majd el. A 6 hetes időszak eredményeként összesen 9 millió forint került átadásra a Magyar Vöröskeresztnek, ami nagy összeg, örömmel írtam rá a csekkre. A legnagyobb boldogság, hogy az adományból vásárolt termékek, mindennapi használati tárgyak és az otthonok kényelmét segítő eszközök olyan családokhoz kerülnek majd, amelyek nagy nélkülözésben élnek. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei, munkatársai és önkéntes segítői pontosan tudják melyek a leginkább rászoruló családok, ezért is lehetünk nagyon hálásak az ő odaadó munkájukért.”

Ördög Nóra boldogan írta rá a 9 milliót a csekkre

És hogy mit is tesz Ördög Nóra nagykövetként?

„Nem teszek mást, csak a saját szemüvegemen keresztülnézve mesélem el, milyen egyszerűen is lehet segíteni, és az milyen sokat jelenthet. Én magam vagyok a példa, maga a vásárló is, aki egy kis odafigyeléssel lesz jótékony. Valóban segíteni szeretnék, nem csak a kötelességnek teszek eleget, amikor nyíltan kiállok egy-egy jótékonysági kampány mellett. A közösségi média csatornáit is rendszeresen kihasználom, hogy népszerűsítsem az adományozási akciókat, mert már többször bebizonyosodott, hogy egy kis összefogással hatalmas csodákra vagyunk képesek.”

Saját gyerekeit is igyekszik arra nevelni, hogy adjanak, és figyeljenek oda a körülöttük élőkre. Mici és Venci még kicsik, de már most természetesnek veszik, ha megosztják a játékaikat vagy ruháikat más gyerekekkel. 

„Mivel a gyerekeim még nagyon kicsik, nincsenek tisztában a pénz értékével, és talán még azt sem tudják, mennyire szerencsések. Most még minden kellene nekik, az mindegy, hogy kifolynak a gyerekszobából a játékok. De amikor átválogatjuk a ruháikat, hogy a kinőtteket elvihessük rászorulókhoz, együtt csináljuk, ahogy a játékok szortírozását is. Egyelőre ők még csak annyit értenek, hogy olyan gyerekekhez kerülnek mindezek, akik szívesen játszanának vele. Nem hiszem, hogy ez szavakkal történő nevelés kérdése, inkább a példamutatás által kapják ezt az útravalót. Egyébként állami oviba is járnak, szeretném, ha a földön két lábbal álló, nem elkényeztetett, normális gondolkodású felnőttek lennének.”

Ördög Nóra élvezi, amikor gyeerekek társaságában lehet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top