TV-sztárok

Détár Enikő a költözéskor csak ehhez ragaszkodott

Détár Enikő élete sokat változott az utóbbi időbe, a költözés óta kivirult. Most először mesélt az új életéről.

A Story magazint be is engedte az új otthonába Détár Enikő, aki első látásra beleszeretett abba a telekbe, ahová a mostani háza épült. 

„Talán azért is ragaszkodtam ahhoz, hogy a házban minden fehér legyen, mert ez is egyfajta újrakezdést jelent” – kezdte a színésznő, és párja, Péter hozzátette, hogy a könnyűszerkezetes épületben mindent kedvükre variálhattak, kivéve egy dolgot. „Enikő csak az álgerendás mennyezethez ragaszkodott.”

Détár Enikő és párja, Kiss Péter új életet kezdtek új otthonukban

Az új házban egyikük sem vitt sok régi holmit, csak olyan tárgyakat, amelyekhez valamiért kötődnek. Négy évvel ezelőtt mindezt ők sem képzelték, Détár Enikő eleinte azt gondolta, ez a kapcsolat csak fájdalomcsillapító, és 24 óra alatt felszámolhatja bármelyik fél. Most viszont már van mit veszíteniük. 

„Én már az elején megmondtam, hogy nem lesz ágyrajáró szerető” – tette hozzá Péter, aki jobban bízott a kapcsolatukban a kezdetektől, mint a színésznő. A közös jövő részleteiről az új otthonukban mesélt a pár a Story legfrissebb számában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése