TV-sztárok

Halálzebrán gázolták el Kiss József színészt

Budakeszi rettegett halálzebráján gázolták el Kiss József színészt, az Argo-filmek Tysonját.

Jól ismerik a budakesziek azt a kereszteződést, ahol pénteken halálos balesetet szenvedett Kiss József színész. Nem ő volt az első, akit itt ütöttek el, a helyiek már évek óta könyörögnek egy közlekedési lámpáért.

A budakeszi halálzebra

A halálos gázolás a Fő utca és az Iskola köz közötti zebrán történt, Kiss Józsefet a helyszínen sikerült újraéleszteni, ám az 51 éves színész kórházba szállítás közben belehalt súlyos koponya- és gerincsérüléseibe.

Korábban is ütöttek el a Városháza előtt gyalogost. Tizenéve könyörgünk közlekedési lámpáért. Aki a környéken jár, és akinek a gyereke nap mint nap ezeken a zebrákon kel át, az tudja, hogy ide lámpa kell

– mondta a Ripostnak Iván. Szavait egy másik budaörsi lakos, Mónika is megerősítette:

Szánalmas a közvilágítás ezen a részen, nem csoda, hogy az autósok nem látják a gyalogosokat a sötétben. Szomorú, de talán most már végre tesznek valamit.

Kiss József két árvát hagyott maga után, halála sokkolta a színésztársadalmat és a közönséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top