nlc.hu
TV-sztárok
Hosszú Katinka már tudja, ki lesz az edzője

Hosszú Katinka már tudja, ki lesz az edzője

Végre megszólalt edzőügyben Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok márciusban elkezdi a versenyzést.

Hosszú Katinka is díszvendég volt a szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen, az Univer24 „Az úszás ünnepe” 2018 elnevezésű rendezvényen. Az úszóklasszis most lépett újra a nyilvánosság elé január 11. után, akkor megjelent Az év sportolója gálán.

Hosszú Katinka beszéddel és egy 200 méter vegyes leúszásával nyitotta meg az úszóeseményt. A háromszoros olimpiai bajnok elárulta a Nemzeti Sportnak, hogy már körvonalazódik, ki lesz az edzője, és legközelebb márciusban fog versenyezni.

 

Kecskeméten az Univer 24-en, az úszást ünnepeljük! #IronLady #kids #fun #swimming

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés, Febr 10., 2018, időpont: 2:22 (PST időzóna szerint)

Mint korábban megírtuk, a januári versenyeket kivétel nélkül mind lemondta.

Az Univer24 „Az úszás ünnepe” 2018 elnevezésű rendezvényen – melyet a Kecskeméti Fürdőben tartotta – egy időben, egy medencében hosszútávúszók 24 órán keresztül úsztak, miközben mellettük iskolák és civil csapatok váltották egymást egy teljes napon át.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top