nlc.hu
TV-sztárok
Csomor Csilla lemondott a gyerekről

Csomor Csilla lemondott a gyerekről

Egy nőnek manapság sok szerepben kell helytállnia – Csomor Csilla szerint mindent nem lehet 100 százalékkal csinálni, így anno a karrierje mellett tette le a voksát, lemondott az anyaságról. Bár akkor még nem tudta, hogy ez egy életre szól.

Csomor Csilla remekül néz ki – ezt legutóbb a Pénzt, vagy éveket! adásában bizonyította, ahol exkolléganőjével, Som-Balogh Edinával versenyzett. Csilla egy nehéz szakításon van túl, de most már rendbe jött az élete, a karrierjére koncentrál. Ahogy tette ezt egész életében, ez az egyik oka, hogy soha nem vállalt gyereket. Szerinte ugyanis nem lehet mindent teljes gőzzel csinálni, ő pedig a munkát választotta, de akkor még nem gondolta, hogy ez örökre szól.

„Nagyon sokszor sírtam, hogy annyi mindent megteszek azért, hogy ez működjön, és nem lehet a Jóisten olyan igazságtalan, hogy ezt is elveszi tőlem” – kezdte Csomor Csilla, aki rengeteg áldozatot hozott a karrierje érdekében. 

Sosem kötöttem az emberek orrára, hogy mit áldozok fel. Nekem a munkám volt az első, ez volt a szent, mindent ez alá rendeltem: család, barátok, gyerek…

– pityeredett el a színésznő, aki végül valóra váltotta az álmát, 30 éve a pályán van, több, mint 100 színházi szereppel a háta mögött, a Barátok közt Zsuzsájaként pedig egy ország megismerhette őt. A sajtó többször feszegette, hogy miért nem vállalt gyermeket.

„Én nem tudok semmit fél gőzzel, vagy 25 százalékosan csinálni. Ha színésznő vagyok, akkor színésznő vagyok. Ha az anyaságról van szó, akkor azt kellett volna teljes gőzzel csinálnom, viszont akkor a karrieremet el kellett volna engednem. (…) Mindig bennem volt ez a fajta érzés, de tudtam, hogy ha ez nem realizálódhat biológiailag, akkor is szeretnék gyerekekkel foglalkozni. (…) Egyszerűen azt gondoltam, hogy olyan nincs, hogy mindig mindenkinek minden megadatik.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top