nlc.hu
TV-sztárok
Gyereket vár Görög Zita

Gyereket vár Görög Zita

Görög Zita és párja tavaly tavasszal jöttek össze, azóta hatalmas a boldogság, amire azt hitték, nem lehet tetézni. Most kiderült, babát vár a modell-műsorvezető, aki a babavárás körülményeiről is mesélt.

Görög Zita ősszel töltötte be a 38-at, focista szerelme 7 évvel fiatalabb nála. Zita és Laczkó Zsolt először nyáron vállalták fel a kapcsolatukat, azóta nem sokat hallatnak magukról, a Story Gálán mutatkoztak együtt legutóbb. A modell élete olyan, akár egy tündérmese: voltak rossz időszakok, de most megtalálta az igazit, akivel őszre várják első közös gyermeküket. 

„Tudatosan zártam ki a médiát az életemből. Az utóbbi hét évben, amióta gyermekeim apjával külön vagyunk, két olyan kapcsolatom volt, amivel kiálltam a nyilvánosság elé – közel egy év után mindkettőről kiderült, hogy nem működőképes. Nem akartunk Zsoltival semmit sem elkapkodni, érzelmileg stabilan szerettünk volna kiállni ország-világ elég”  – részletezte a kapcsolatát Görög Zita, aki a párja és két gyermeke közötti kapcsolatról is beszélt.

Soha nem volt titkom előttük, tudták, ha randevúzom. Bár Zsoltival már ismerkedtünk, otthon ezt még egy ideig nem mondtam el. Lottinak azonban jók a megérzései, így amikor teljesen véletlenül összefutottunk Zsoltival egy kávézóban, mondta, hogy milyen helyes az a pasi, és folyton mosolyog rám. Tudta, érezte, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. (…) Azt hiszem, hogy a gyerekeimnek az igazi család érzete hiányzott eddig. (…) Eldöntöttem, hogy soha nem akarok olyan férfivel együtt lenni, aki ugyanúgy akarja élni az életét, mint előtte. Az, hogy a párom minőségi időt töltsön a gyerekekkel és támaszunk legyen, mindennél fontosabb. 

Jól haladt a kapcsolatuk, így nem meglepő, hogy a gyerekvállalásról is szó esett. „Volt egy kisbaba, aki elment. Most meg sem fordult a fejemben, hogy ebben a kapcsolatban ez megtörténhet. (…) Terveztük a babát, sokat gondoltunk rá, de pont ezek miatt a helyzetek miatt akartunk még kicsit várni, maximum egy évet. Azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar megfogant a gyermekünk” – mondta Zita a Story magazinnak, majd a nehéz körülményekről is szót ejtett, elárulta, hogy egyikük sem volt könnyű helyzetben, amikor találkoztak. 

„Azt tudtam, ha vidékre vagy külföldre igazol, akkor szakítok. Tudtam, hogy nekem erős férfira van szükségem, mint Zsolt, aki mellettem van, akire lehet számítani, de több száz kilométer távolságban ez meghiúsult volna. Másrészt soha nem akarnám őt a karrierjében korlátozni. Szóval volt jó pár várakozástól feszült hetünk Zsolti jövőjével kapcsolatban. Ekkor tudtuk meg, hogy gyerekünk lesz” – mesélte a műsorvezető, majd a párja, Laczkó Zsolt vette át a szót, aki elmondta, hogyan reagált a fantasztikus hírre.

Görög Zita és párja a Story gálán. Fotó: Vadnai Szabolcs (nlcafe.hu)

Egész nap az járt a fejemben, hogy apuka leszek. Nem tudom, más férfi hogy van ezzel, de nekem nagy erőt ad, és arra sarkall, hogy bármit is teszek, azt már a babáért tegyem.Még nem tudom, mivel jár az apaság, de nagyon várom, hogy megtapasztaljam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top