TV-sztárok

Bajor Imre lánya még sokszor álmodik édesapjával

Bajor Lilit három éve nagyon megviselte édesapja halála, de ma már képes beszélni a tragédiáról.

„Szörnyen hiányzik, hogy az élményeimet apával már nem oszthatom meg” – kezdte a Star magazinnak adott interjúját Bajor Lili, akit három évvel ezelőtt rettenetesen megviselt édesapja, Bajor Imre halála. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész hallgatója elmondta azt is, pár éve még egyáltalán nem tudott beszélni az őt ért veszteségről.

„Már nem úgy hiányzik, mint a legelején. Most már azt az időszakot éljük a tesómmal, hogy merünk beszélni a haláláról. Ha történik valami, amiről eszünkbe jut, akkor azt elmondjuk egymásnak, meg nevetünk rajta” – mondja Bajor Lili, majd hozzáteszi, annak nagyon örül, hogy édesapja még megérte, hogy felvették őt az egyetemre.

„Annak örülök, hogy tudta, hogy ez megtörtént, de az pokoli érzés, hogy azt már nem láthatta, ahogy meg is valósul. A mai napig rengetegszer álmodok vele, de amikor leteszi az ember azt a terhet, hogy ez megtörtént, az nagyon felemelő tud lenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése