TV-sztárok

Végre elérte a Westworld színésznője, hogy a férfi sztárokkal egyenlő gázsit kapjon

Evan Rachel Wood a sorozat arca, az első két évad során azonban ez nem látszott meg a fizetésén.

Ha szóba kerül a Westworld című HBO-sorozat, a legtöbb embernek a Dolores Abernathyt alakító Evan Rachel Wood ugrik be elsőnek. Azonban hiába ő a sorozat arca, az első két évadban jelentősen alacsonyabb fizetést kapott, mint férfi kollégái. A színésznő a The Wrap című magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy a harmadik évadra végre sikerült elérnie, hogy a férfi sztárokkal – többek között Anthony Hopkinsszal és Ed Harrisszel – azonos fizetést kaphasson.

Most közölték velem, hogy végre egyenlő fizetést kapunk. Alig jutottam szóhoz, annyira elérzékenyültem. Soha, de soha nem fizettek nekem ugyanannyit, mint a férfi kollégáimnak

– mesélte a színésznő, aki egész pályafutása során harcos szószólója volt a nemek közötti egyenlőségnek. Az interjúban azt is kiemelte, hogy a sorozatban minden színész egyformán keményen dolgozik.

Wood több mint 20 éve színész, de elmondása szerint hosszú évekig nagyjából ugyanazt a gázsit kapta, nem számított, hány munka volt már mögötte. Ahogyan sokaknak, neki is nagyon szúrta a szemét az a filmgyártásban is bevett gyakorlat, ami szerint a nőknek kevesebbet fizetnek ugyanazért a munkáért. Nem volt ez másképp a Westworld esetében sem.

Fotó: Jean Baptiste Lacroix / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Casey Bloys, az HBO műsoraiért felelős elnök a közelmúltban nyíltan beszélt erről a problémáról, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben a fizetések kapcsán is jobban oda fognak figyelni az egyenlőségre.

Ha elindul egy sorozat, a színészek mind-mind más és más tapasztalattal rendelkeznek, és vannak, akik esetleg olyan díjakat is nyertek, ami miatt kiemelt figyelmet érdemelnek. De ha a sorozat eljut a második vagy a harmadik évadig, már sokkal nehezebb megindokolni, miért kapnak ilyen nagy mértékben eltérő fizetéseket a színészeink

– nyilatkozta.

Woodot pénteken, a The Tonight Show with Jimmy Fallon című tévéműsorban ismét megkérdezték az egyenlő fizetésről, ekkor azonban már nem hangzott olyan hálásnak, mint korábban:

Gyerekkorom óta színészként szerepelek. Csupán 25 évig tartott, míg ide elértem

– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top