nlc.hu
TV-sztárok
Ubrankovics Júlia melleire még sokáig emlékezni fogunk – A tanár főszereplője mindent megmutatott

Ubrankovics Júlia melleire még sokáig emlékezni fogunk – A tanár főszereplője mindent megmutatott

A tanár című sorozat csinos magyar tanárnőjét alakító Ubrankovics Júliát sok különböző szerepben láthattuk már, és volt köztük olyan is, amiben teljesen kitárulkozott. Egy korábbi filmje után nemcsak a férfiak, még a nők is elismerték, milyen gyönyörű teste van.

 A tanár című sorozatban Ubrankovics Júlia kapta a cuki tanár néni szerepét, és már az első részben tudni lehetett, hogy ő lesz itt a főhősnő. Nagy Ervinnel már csókolózott, de Simon Kornéllal is volt már Júliának liftes-pajzán jelenete A tanárban. Ettől pedig a színésznő biztosan nem jött zavarba, hiszen voltak már ennél bevállalósabb forgatásai is. 

Láthattuk már prostiként

A majdnem szűz című filmben a színésznőt többször láthattuk ruha nélkül. Lukács Sándorral és Máté Gáborral is volt intim jelenete. Egy olyan lányt alakított, aki arra kényszerült, hogy a testét áruba bocsássa.

A Válótársakban is szexelt

A Válótársak című sorozatban sok színésznőnek jutott olyan szerep, amiben ágyba kellett bújnia Stohl Andrással. Júlia volt az egyik.

A hangja is emlékezetes…

A rádióban viszont a Vacka Rádió egyik cuki meseszereplőjének kölcsönözte a hangját: Zűrös Pertlit alakította, később szerepét Martinovics Dorina vette át tőle. Hallgassátok meg a főcímdalt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top