Furcsa titkokat tudott meg Ördög Nóra a férjéről

nlc szerk | 2018. Április 29.
Ördög Nóra férje, Nánási Pál is beült a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsor felvételére, ahol kiderült ez-az.

Ördög Nóra vezetésével indul a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsor, ahol hírességek és szüleik szerepelnek – ilyen helyzetben pedig előkerülhetnek olyan sztorik, amelyeket nem feltétlenül akartak megosztani a nyilvánossággal.

A Vasárnapi Borsnak nyilatkozó Ördög Nóra most arról beszélt, hogy férjéről, a fotós Nánási Pálról is kiderültek titkok. Az talán kevésbé izgalmas, hogy Nánási egy iskolai darabban egy halat alakított, de az is kiderült a férfiről, hogy volt idő, amikor egy ikerpár mindkét tagját szédítette. Igaz, ez óvodáskorában történt.

Ezzel szemben Ördög Nóra leginkább egy az öccsével közösen betört ajtóüveget említett mint sötét foltot a múltjából. Az interjúban arra a kérdésre, hogy változott-e az évek során, a műsorvezető ezt mondta:

Változtam, de nem az a lényeg, hogy mit mondok, mit nem mondok. Az anyaság sokat változtatott rajtam, a hozzáállásomon, hogy mi fontos, és mi kevésbé. Az biztos, nem érzem úgy, hogy rejtegetnem kellene az életünket, mert annál nincs fárasztóbb.

Exit mobile version