nlc.hu
TV-sztárok
Lekerül az On the spot a köztévé képernyőjéről – frissítve

Lekerül az On the spot a köztévé képernyőjéről – frissítve

Elköszön a Duna csatorna az On the spot című közkedvelt sorozattól, helyette az európai kisebbségek sorsával foglalkozó széria indul a köztévén. Az On The Spot stábja a sajtóból értesült, hogy nem kellenek a közmédiának.

Kilenc évad után (az első három évadot a Spektrum csatorna mellett sugározta a Duna) a Duna csatorna elköszön az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA ez úton köszönik a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, az ezek nyomán elért sikereket, amelyekre mint megrendelők és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltunk.

Az évek során az On the spot stábja mindvégig saját tematikájuk, saját ötleteik megvalósításán dolgozott, a megrendelő soha semmilyen formában nem korlátozta alkotói szabadságukat. Sőt, igyekezett mind gyártási, mind tartalmi oldalról minden lehetőséget biztosítani.

Most, a 10. évad előtt egy korszak lezárul. Az On the spot stábja – szándéka szerint – folytatta volna az együttműködést, a megrendelők azonban idejét látták egy rövidebb-hosszabb szünetnek, aminek remélt eredményeként – esetleges visszatérést követően – ismét közönségcsalogató programmá válhat a Cseke–S. Takács alkotópáros mozija” – olvasható a köztévé sajtóközleményében.

Mint írják, a magyar közmédia – a dokumentumsorozatra szánt forrását – a következő egy-két évadban egy más tematikájú sorozatra kívánja fordítani, amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik.

Frissítve (15:52): Az On The Spot stábja a sajtóból értesült, hogy nem folytathatják a köztévén.

Tegnap éjjel érkeztünk meg New York-ba, hogy Magyarországot képviseljük a közszolgálati televíziók nemzetközi fesztiválján, az INPUT-on. Az On The Spot az egyetlen magyar szereplő az idei programban, amely a világ legkiemelkedőbb közszolgálati műsorait szemlézi. A hosszú repülőút után bekapcsoltuk a telefonjainkat, és a sajtóból értesültünk róla, hogy az MTVA 2019-től nem tart igényt a munkánkra. A hírek után rögtön megnyitottuk az E-mailjeinket is, ott várt minket a hivatalos levél ugyanerről, amely pár órával a sajtóközlemény időpontja előtt landolt a mailboxban

– posztolták a Facebook-oldalukon

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top