nlc.hu
TV-sztárok
A Konyhafőnök nyertese otthon nem jeleskedik a konyhában

A Konyhafőnök nyertese otthon nem jeleskedik a konyhában

Nagy Esztert a Konyhafőnök második évadából küldte haza a zsűri, azóta vágyott arra, hogy újra megmutathassa magát.

A Konyhafőnök Szuperdöntőjének egyértelmű győztese Nagy Eszter lett, aki azóta várta, hogy újra bizonyíthasson a zsűrinek, hogy hazaküldték a második évadból. Eszternek nem volt könnyű dolga: a versenyben ugyanis súlyos madárfóbiája ellenére meg kellett küzdenie egy bontatlan szárnyassal is.

„A legnehezebb kétségkívül az volt, mikor betolták elénk a pucolatlan fácánokat” – idézi a Bors a Konyhafőnök győztesét, aki ezután elárulta, az első pillanatban nem tudta eldönteni, hogy sírjon, hányjon, vagy otthagyja az egész versenyt. „Még ma is felfordul a gyomrom, ha arra a versenynapra gondolok. Az enyém ráadásul meleg volt.”

A Konyhafőnök Szuperdöntőjének győztesével egyébként nagyot fordult a világ, mióta szerepelt a műsorban. Felhagyott ugyanis a „polgári” foglalkozásával, és séfként dolgozik. „Édesanyaként korábban mindennap főztem a gyerekeimnek, de amióta a munkámban is ezzel foglalkozom, ez el-elmarad” – mondja, majd hozzáteszi, szerencsés, hiszen mindkét gyereke imád főzni.

„Hétvégente gyakran lepnek meg grillhúsokkal, rántott hússal vagy salátával. Ezeket már profin készítik.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top