TV-sztárok

Ikonikus helyen járt Józan László

Józan László New Yorkban vakációzott, ahol az ifjú Macaulay Culkint utánozta. Máris mutatjuk, hogy milyen szuper helyeken járt.

Józan Lászlónak kevés szabadsága akad, hiszen folyamatosan forgat a Barátok köztben, emellett pedig a Vígszínház foglalkoztatott színésze. Ha mégis akad egy kis ideje az utazásra azt bizony kihasználja, az Egyesült Államok szerelmese, járt már Kaliforniában és a keleti parton is, most pedig New Yorkba utazott, és máris megígérte, hogy még visszatér a városba.

Nem hagyta ki a Reszkessetek betörők második részének ikonikus helyszínét, a Plaza Hotelt sem, ahol egy szuper montázst is készített.

De járt például a Brooklyn hídnál is, amit egy panorámavideóban örökített meg, és meg is osztotta a követőivel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top