TV-sztárok

Radics Gigi: „Féltem ettől az X-Faktortól”

Szombaton megkezdődik az X-Faktor nyolcadik szériája, amely a tavalyi mentorcsapattal startol. Radics Giginek azonban nem volt ennyire egyértelmű, hogy igent mondjon.

Április végén derült ki, hogy Radics Gigi marad az X-Faktor mentorcsapatában, de ez nem jelenti azt, hogy minden marad a régiben. A szombaton kezdődő nyolcadik évadban egészen új oldaláról mutatkozik be mind a négy mentor, az énekesnő a többiekhez hasonlóan tudatosan változtatott a viselkedésén. 

„Nem azért, mert annyian kritizáltak. Tavaly, mielőtt beültem a székbe, pontosan tudtam, hogy megosztó leszek, és kapok majd bántó megjegyzéseket. Annak idején gyakorlatilag gyereklányként ismert meg az ország, és egy 15-16 éves lányt nem szoktak bántani, de most már felnőtt nő vagyok, a kommentelők is másképpen állnak hozzám. Az építő kritikát jól veszem, még ha negatív is, de bántóan fröcsögő megjegyzésekből már kevés jut el hozzám, mert szerencsére nincs is időm ezekkel foglalkozni. Most sem ezek miatt változtattam a viselkedésemen, hanem mert már nem újoncként ülök ott a fiúk között, tudtam, mire számíthatok” – mesélte Radics Gigi, aki megtalálta a hangot mind a három mentortársával. Gáspár Lacit gyerekkora óta ismeri, Puskás Petivel az első perctől kezdve könnyen kijött, ByeAlexszel pedig megszokták, és végül megszerették egymást. 

A 2018-as X-Faktor mentorai: Puskás Peti, Radics Gigi, Gáspár Laci, ByeAlex (fotó: RTL Klub) 

„Tavaly be kellett illeszkednem egy csapatba, ők már összeszokott egységként működtek, közben pedig megtanultam kezelni azt a terhet, hogy mások sorsáról döntök egy igennel vagy egy nemmel. Rutint szereztem abban, hogyan kezeljem a váratlan helyzeteket, ha például valaki kiabál velem, vagy hirtelen sírni kezd. Megértem őket is, voltam az ő helyzetükben, tudom milyen, amikor visszautasítanak. Éppen ezért igyekszem kíméletes maradni, de kell az őszinteség, a hiú ábrándok senkinek sem szolgálják a javát.”

Radics Gigi év elején lelkesedett az ötletért, hogy újra mentor lehet, aztán elbizonytalanodott, hogy vajon a nyolcadik évadban még van-e esély arra, hogy tehetségeket találjanak. Elsősorban nem karaktereket, hanem hangokat akart, és sok esetben másképpen döntött volna a mentortársai helyében tavaly is, amikor a csapatukat összeválogatták. 

„Az lendített át a kétségeken, hogy esetleg van olyan, aki tavaly jelentkezett, de még akkor nem állt készen, viszont mondjuk mostanra fejlődött annyit, hogy akár a döntőig menetelhet. Most, hogy már az élő adásig leforgattuk a műsort, állítom, hogy az idei évad a hangokról szól majd. Olyan lány is van a csapatban, aki megállná a helyét egy külföldi versenyben is.”

Bár sokan kételkedtek abban, hogy Radics Gigi 22 évesen felelősséggel tud majd dönteni, szerinte itt nem a kor számít, sokkal inkább a tapasztalat, ami neki megvan. Versenyzett is, kiskorától ebben a szakmában akart érvényesülni, és sok kudarc érte, így átérzi a versenyzők helyzetét. 

„Nekem élmény tehetséges embereket segíteni a tudásommal, és nem csak a műsor erejéig. Tavaly sem csak a kötelező próbákra kísértem el őket, idén is ott akarok lenni mellettük, aztán pedig utánkövetem a sorsukat. Ez így korrekt. Tavaly a TOP 3-ba került az egyik mentoráltam, most meg akarom nyerni a versenyt. Külföldön Demi Lovato az, aki hozzám hasonlóan fiatalon került a mentorszékbe, és az egyik legsikeresebb mentor lett az X-Faktor történetében. Az ő eredményeit akarom elérni.”

Az X-Faktor mentorai ugyanazok, mint tavaly, de Radics Gigi, Puskás Peti, Gáspár Laci és ByeAlex is teljesen megújult az idei évadra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top