TV-sztárok

Dér Heni: „A »brandség«, ami velem jár, elhasználja a lelkem”

Mindenki tudja Dér Heniről, hogy igazi sportrajongó, és tökéletes az alakja. Kíváncsi voltam, hogy tetszik majd neki a jógaóra, amelybe közösen sok játékosságot és erőgyakorlatot is belecsempésztünk.

Dér Heni nemcsak kiváló énekes, de azt is pontosan tudja, hogyan kell a testet karbantartani. A jógával már régebben megismerkedett, de nemrég jött rá, hogy ez egy olyan mozgásforma, amely a lelket és a testet egyszerre tréningezi. Heni pedig azt is bizonyította, milyen belevaló kemény csaj, mert a hűvös és esős októberi napon, a jógaóra  végén, a kertben is kipróbáltunk pár álló ászanát.

Dér Heni jógázik
(fotó: Bielik István)

 „Az első élményemet a jógával kapcsolatosan egy bikramjóga-órán szereztem. Rögtön a legkeményebb óratípust választottam ki. Vicces tapasztalat volt, mert nagy mellénnyel mentem be az órára. Akkor már évek óta edzettem, és nem nagyon hittem, hogy újat tudnak nekem mutatni. Ráadásul kívülről nézve egyszerűnek tűnt. Amikor beléptem a jógastúdióba, a recepciós lány rögtön azt kérdezte, jógaztam-e már, mondtam, hogy nem. Akkor megkért, hogy ha rosszul lennék, ne jöjjek ki a teremből, csak pihenjek, álljak meg, ezen megsértődtem. Nem értettem, hogy nem veszi észre, hogy milyen sportos alkatom van? Amikor elkezdődött az óra, pont a két hőlégbefúvó elé álltam be. Majd az óra 15. percében ki kellett állnom, mert nagyon elfáradtam, nehéz volt” – kezdte mosolyogva az énekesnő, aki akkor még úgy gondolta, a jóga nem az ő alkatának való, mert az intervall edzéseket kedvelte, ezekhez képest a jógaórák túl statikusnak, lassúnak tűntek.

Dér Heni szereti a jóga kihívásait
fotó: Bielik István

„A jógára lelkileg kellett megérnem, mert mostanában már nagyon élvezem. Arra a fajta tüzességre, ami jellemzett a 20-as éveimben, most már ellenpontokat keresek, amelyek lelassítanak, így találom meg egyre jobban a harmóniát. Örülök, hogy veled is kipróbálhattam, nálad például remekül éreztem magam. Mást váltott ki belőlem, mint a saját edzéseim.  Meg is fogalmazódott bennem az órádon, hogy ez tökéletes kiegészítése kellene hogy legyen minden edzésmódszernek, mert fontos a nyújtás, a mentális felfrissülés, és ezeket a jóga megadja. Az órádon a jóga a lelkemet simogatta, éreztem a stresszoldó hatását – magyarázta Heni, aki hat éve kezdett el edzeni, és ma már saját edzéstervével másoknak is segít.

Dér Heni
fotó: Bielik István

„Az első két évben ahhoz, hogy az izomzatom kialakuljon, és izommemóriából tudjak dolgozni, hetente ötször jártam edzeni. Saját testsúlyos edzéstervem van. Nem szoktam gépekkel edzeni. Az esztétikumon túl még az motivált, hogy legyen állóképességem a színpadon. A második év után elkezdtem szinten tartani a felépített izomzatomat, és jobban odafigyelek az étkezésre. Abban hiszek, hogy a szervezetünknek mindenre szüksége van, csak megfelelő mértékben. A jó példát látva sokan írtak nekem, hogy szeretnének tőlem étrend- és edzéstervet kérni. Eleinte nem foglalkoztam vele. Aztán rájöttem, hogy hitelesnek tartanak, ezért egy edző barátnőmmel, Nyírő Erával, aki ugyanúgy gondolkodik, mint én, közösen kitaláltunk egy Dér Heni-programot, amelyben az edzés részét viszem, ő pedig az étrendet teszi hozzá – mesélte az énekesnő, így ő nemcsak a zenében, hanem a sportban is megtalálta a saját flow-ját.

Dér Heni jógázik
fotó: Bielik István

„Nekem a zene és a dalszerzés mellett az edzés a flow, ezekben tudok elmerülni. Szerencsés vagyok, mert olyan az életritmusom, hogy egyik nap sem ugyanolyan, mint a másik. Az egész daráló és »brandség«, ami velem jár, elhasználja a lelkem, és ezzel foglalkozni kell. Fontos, hogy legyen olyan tevékenység, amely kiszakít és feltölt. Húszévesen például gyűlöltem egyedül lenni, ma már szeretek otthon csendben megpiheni, figyelni magamra” – gondolkodott el Heni, aki a sport szeretetét volt párjának köszönheti.

Dér Heni jóga
fotó: Bielik István

„Mivel ő futballista, mellette bekerültem egy családba, ahol mindenki sportolt. Az borított ki, hogy hiába mondtam, hogy énekesnő vagyok, kevesebbnek éreztem magam. Amikor játszottunk egy hétvégén, ők mindig gyakorlatban fogadtak, és amikor én veszítettem, szégyenszemre tíz fekvőtámaszt alig bírtam elvégezni, persze nevettek rajtam. A Kos-Oroszlán csillagjegyem ezt nem hagyta, és meg akartam mutatni, hogy ennél többet bírok. Így volt motiváció, és nagyon örülök, mert a sport része maradt az életemnek. Jólesett, amikor megfordult a történet, és én hoztam olyan gyakorlatokat, amelyeket ők nem tudtak megcsinálni. Akkor már nem nekik akartam megfelelni, hanem magamnak.”

Dér Heni élvezte a Jógaszigeten a mozgást
fotó: Bielik István

Heni edzésmódszere

Mindenfélét vegyítek mindennel! A crossfittet a TRX-gyakorlatokkal, ezeket pedig kombinálva saját testsúlyos és fegyencedzéssel. Szeretem váltogatni az izgalmas edzésmódszereket, és lett egy saját mixem. A táplálkozásra is odafigyelek. Délután már nem fogyasztok szénhidrátot, és napközben is figyelek arra, hogy szénhidrátcsökkentett ételeket egyek. A fehérjebevitelre is odafigyelek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top