TV-sztárok

Új családi fotót posztolt Caramel felesége, Szilágyi Szilvi

Caramel felesége hét hónappal ezelőtt inaktiválta az Instagram-oldalát, mert már nem bírta a sok negatív kommentet. Úgy látszik, jobb lett a helyzet, hiszen újra posztolt.

Áprilisban érkezett a szörnyű hír: Caramel kislánya leukémiás. A szülők bejelentése megrázta az embereket, mindenki imádkozott a kislányért. Akadtak azonban olyanok is, akik furcsán reagáltak, Szilágyi Szilvinél pedig betelt a pohár, és törölte magát a közösségi médiából. Most, hét hónappal később egy vidám képpel jelentkezett.

Fotó: Instagram

A fotót ugyan nem oszthatjuk meg, azonban a zenész feleségének oldalán (itt) megnézheted. A családi képhez egy idézetet írt Szilágyi Szilvi

„Azokért az időkért, mikor mellettem álltál. 
Az összes igazságért, amit megmutattál. 
Az összes vidámságért, amit az életembe hozol. 
Minden rossz dologért, amit rendbe hoztál. 
Minden álomért, amit  együtt megvalósítunk.
Az összes szeretetért, amit találtam benned.
Örökké hálás leszek. Te vagy az egyetlen, aki felemelt. Soha ne hagyj elesni. Te vagy az egyetlen, aki mindenen keresztül, képes látni engem. Te vagy az erőm, mikor gyenge vagyok. Te vagy a mosolyom, mikor nem tudok beszélni. Te vagy a szemem, amikor nem vagyok képes látni. Te meglátod bennem a legjobbat. Felemelsz engem, amikor nem tudok odaérni. Hitet adsz nekem, mert elhiszed a szereteted miatt vagyok az, aki vagyok. 
Szárnyakat adsz nekem és hagysz repülni.
Amikor megérinted a kezem, képes vagyok megérinteni az eget. Amikor elvesztettem a hitem, te visszaadtad nekem. Te mellettem állsz és én kihúzom magam. Hálás vagyok minden egyes napért, amit nekem adsz. 
Talán nem tudok sok mindent, de annyit igen, hogy tudjam, ez igaz. Áldott vagyok, mert te szeretsz. Mindig itt vagy nekem.
Mint a lágy szél, ami engem is magával visz. 
Mint a fény a sötétségben, a szereteted úgy ragyogja be az életemet. Te vagy az ihletem.
Túl a hazugságokon, te vagy az igazság.
A világom egy jobb hely lett miattad. Szereteted miatt vagyok az, aki vagyok” – írta a fiatal anyuka. A kommenteket ezúttal letiltotta, így nem tudhatjuk, milyen reakciót váltott ki a követőkből a megosztott kép. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top