Viccek százai születtek Chuck Norris rettenthetetlenségéről, hiszen az akciófilmekben is mindig legyőzhetetlen szuperhősként láthatjuk. Ismerjük a mémgyárak vicceit, sőt ezeken ő maga is nevet, önironiából még a Feláldozhatókban is vállalt egy vicces jelenetet. Pedig valójában Chuck Norris jótékonykodó, elesetteket segítő, istenfélő ember, akit már nem a szép nők tudnak levenni a lábáról, hanem a 13 unokája. A hétvégén Budapestre érkező hollywoodi színész exkluzív interjút adott a Story magazinnak.
A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági rendezvényére érkezik Magyarországra Chuck Norris, és ezt a színész komolyan veszi, ő maga elmondta, mennyire fontos neki.
„Nagyon fontos. Azt akarom, hogy az emberek ne csak harcművészként és filmsztárként emlegessenek, hanem keresztényként is, aki eleget tesz a humanitárius kötelezettségének. A korábbi amerikai elnök, George W. Bush segítségével még 1998-ban indítottam egy Kickstart Kids nevű jótékonysági szervezetemet, amely harcművészeti és karakterfejlesztő programmal szolgál az állami iskolák számára.”
A budapesti előadás többek között arról szól, hogyan tért meg a színész, mi volt az életében a fordulópont. A feleségével, Genával éppen a legjobbkor ismerkedtek meg, Norris nagyon mélyről tudott fordítani, erről is mesél majd. Most a Storynak rövid betekintést engedett a magánéletébe, különösen, mert Norris tudja, milyen népszerű még most is Magyarországon.
Chuck Norrist várjuk a budapesti hídon!
„Rengeteg vicc született rólam önöknél is, például hogy már kétszer elszámoltam végtelenig meg hasonlók. Ezek egyáltalán nem zavarnak, jókat derülök rajtuk én is. Azt hallottam, hogy a magyarok hidat akartak rólam elnevezni Budapesten, sokáig vezettem is a szavazást, de az utolsó pillanatban a politikusok nem engedték. Azt hiszem, ha most ott leszek, elmegyek arra a hídra, és átnevezem magamra!”– mesélte a Storynak nevetve Chuck Norris.
Arról, mennyit edz, a felesége betegségéről, hogy miért nem filmezik, hogyan gyászolja elhunyt öccsét, és hogyan él, mindent megtudhatsz a magazinból.