A Bors információi szerint a Sztárban sztár versenyzőinek jó része lebetegedett. Egymásnak adják át a vírusos fertőzést a még versenyben lévő énekesek, akik alig tudnak gyakorolni a súlyos betegség miatt. A kór Gesztesi Károlyt sem kímélte, aki infúziót is kapott. Gesztesi Károly mellett Völgyesi Gabi és Sári Évi sincs könnyű helyzetben.
„Kis túlzással a halálomon vagyok! Bár már kezdek kijönni belőle, gyakorolni még most sem tudok. Amivel csak lehet, kúrálom magam. Még egy aromaterapeutával is konzultáltam, de mindig oda lyukadtunk ki, hogy pihentessem a hangszálaimat, és semmi esetre se erőltessem énekléssel. Szerdán és csütörtökön azért már megpróbálkoztam vele, hiszen mégsem állhatok úgy színpadra, hogy egyszer sem próbáltam el a dalaimat!” –mondta Völgyesi Gabi.
„A fellépéseimet is le kellett mondanom. Itthon fekszem begyógyszerezve, szedem a gyulladáscsökkentőket és reménykedem a mihamarabbi gyógyulásban. Az orvosom azt mondta, hogy szombatra már jobban lehetek” – mondta Sári Évi.
Gesztesi Károlyt nem sikerült elérnie a lapnak.