TV-sztárok

Faképnél hagyta a rászoruló gyerekeket Curtis

Hiába tűnt úgy, hogy a botrányos életvitelű rapper jó útra tért, Curtis élete mégsem jött egyenesbe.

Curtis nyár végi kábítószerbotránya után, mely kis híján karrierjébe került, hónapokig úgy tűnt, hogy a zenész összeszedte magát, megkomolyodott, és Majka nélkül is fel tudja magát építeni. Néha azonban ekkor is látszottak a megbicsaklás jelei: Curtis nem jelent meg a Csak show és más semmi próbáján, de a TV2 ezt a botlást még megbocsátotta neki.

Legújabb eltűnési mutatványának közönsége viszont aligha lesz vele ilyen elnéző. Curtis elígérkezett a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja által szervezett jótékonysági eseményre, melynek keretében állami gondozásban élő gyerekeket látogatott volna végig az orvosokkal múlt vasárnap a Nyírségben. A rapper azonban nem jelent meg az eseményen, és azóta elérhetetlen a szervezőknek és az újságíróknak is.

Curtis nem nyilatkozik

„Nyírbátorban és Nyírbogáton olyan gyerekek vannak, akik kis túlzással Curtisen nőttek fel, és külön őt kérték” – mondta a szervezet elnöke a Borsnak. Curtis, azaz Széki Attila egy hónappal ezelőtt „el is fogadta a felkérést, sőt az előtte lévő napokban azt üzente, hogy még izgul is, milyen lesz majd a program”, melyen végül nem jelent meg.

„Nagyon kellemetlen volt megmagyarázni az otthonokban Curtis távolmaradását. Ezeknek a gyerekeknek egész évben két ünnep van, a gyereknap és a karácsony, amiket mi viszünk el számukra” – mondta a szervező. A lap szerint Curtis napok óta nem reagál sem a debreceni orvosok, sem az újságírók megkereséseire.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top