nlc.hu
TV-sztárok
Kárász Róbert több mint 8 év után szakított menyasszonyával

Kárász Róbert több mint 8 év után szakított menyasszonyával

Kárász Róbert és barátnője annak idején nagy ellenszélben vágott bele a kapcsolatba: Róza ugyanis 17 évvel fiatalabb volt a műsorvezetőnél.

Az ATV műsorvezetője, Kárász Róbert és volt párja, Benedek Róza hónapok óta külön élnek már, ám ezt a legszűkebb környezetükön kívül senki sem tudta. A pár, akik több mint nyolc éve – a köztük lévő nagy korkülönbség miatt erős ellenszélben – vágtak bele a kapcsolatba, a Blikk információi szerint közösen döntöttek a különválás mellett.

Elejét véve mindenféle találgatásnak, félreérthető írásoknak, megjegyzéseknek, szeretnénk veletek tudatni, hogy több mint 8 évig tartó kapcsolatunk végéhez ért. Róza és én külön úton folytatjuk az életünket. Mindenkinek köszönjük a szeretetét, kedvességét, aki mellettünk és velünk volt az elmúlt években” – írta levélben a műsorvezető, aki a szakítás óta mintha néhány kilót is leadott volna.

Kárász Róbertnek a sajtóhoz eljuttatott leveléből kiderül az is, hogy a szakításról a pár egyik tagja sem szeretne bővebben nyilatkozni. „Arra szeretnénk kérni mindenkit, így a sajtó képviselőit is, hogy a találgatások mellőzésével tartsák tiszteletben a döntésünket és a kérésünket” – írta még.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top