TV-sztárok

VV Aurelio hamarosan szembenézhet vádlójával

Az egykori valóságshow-hős és ügyvédje, Pokker Zoltán nagy dobásra készül.
aurelio

VV Aurelio, a ValóVilág egykori szereplője és barátai ellen tavaly ősszel indult eljárás, miután azzal vádolták meg őket, hogy egy vidéki kocsma előtt, felfegyverkezve az autójukba kényszerítettek egy férfit. Az elrabolt férfi néhány órával korábban állítólag egy köteg pénzt lopott Aureliótól, aki ezen nagyon kiakadt.

Az ügy már több mint egy éve húzódik, nemrég azonban előrelépés történt: a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség ugyanis befejezte a nyomozási szakaszt – írja a Blikk, ahol a legfrissebb fejleményről megkérdezték Aurelio ügyvédjét is. Dr. Pokker Zoltán a lapnak elárulta, ügyfelével nagy dobásra készülnek.

„Több nyomozati cselekmény elrendelését kértük még a hatóságoktól. Az egyik ilyen, hogy a vádló és a védencem közt legyen szembesítés, azaz még a bírósági tárgyalás előtt nézzenek egymás szemébe, és úgy mondják el mind a ketten, hogy mi is történt azon a bizonyos napon” – mondta, majd hozzátette, nem félti ügyfelét a szembesítéstől, igaz, azt elismeri, ilyen súlyos és igazságtalan vádak esetében könnyen elszabadulhatnak az indulatok.

Bár a folyamatban lévő ügy megviselte Aureliót, az élete mégis boldog fordulatot vett idén, mikor eljegyezte szerelmét, Dominikát. „Nem titok, korábban sok konfliktusunk volt, de helyreállt a kapcsolatunk. Az én előéletemmel nem gondolta volna senki, hogy megállapodok, ezért szinte mindenki meglepődött” – mesélte Aurelio, aki minél hamarabb szeretne gyereket is a menyasszonyától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top