Ismét azzal vádolják ÉNB Alexát, hogy férjével tisztességtelen módon üzemeltetik spirituális gyógyító központjukat, ahol távgyógyításért és más kezelésekért kérnek óriási összegeket betegséggel küzdő, kétségbeesett emberektől.
A realitysztár indulatosan vette védelmébe a 26 évvel idősebb férje által alapított központot. „Egy szó sem igaz a rágalmakból és az összegekből! Egy beavatásért ötezer forintot kérünk el, ami egy hónapig él (…) A gyógykarkötők ára valóban soknak tűnhet először, de egy évig működik, és (…) havi háromezer forint nem sok ezért” – fogalmazott a fiatal lány a Borsnak.
Alexa szerint ő ráadásul nem is lát semmit ezekből a pénzekből. „A befolyt összegek az önkénteseink fizetését teszik ki, akik mára főállásban segítenek az embereknek. Én nem a spirituális tanácsadásból élek, hanem a médiából. Nem árulhatok el összegeket, de nyugodjon meg mindenki, egy tévés szereplésért elég milliós honort kap az ember ahhoz, hogy szépen éljen, főleg, ha sokat van képernyőn” – ecsetelte a lány, akinek saját Instagramján azért néha elfér egy-egy gyógyító karkötős poszt is.