TV-sztárok

A Dal 2019: itt vannak a szombati fellépők

Szombaton az első élő válogatóval indul A Dal 2019, ez a 10 produkció lép majd színpadra.

A Dal 2019 első válogatóját szombaton 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői. A műsor most is extra produkciókkal készül: az első, szombati élő válogatóban a show korábbi zsűritagja, Frenreisz Károly és zenekara, a Skorpió lép színpadra.

Nagy örömünkre szolgál, hogy mi lehetünk A Dal 2019 első válogatójának sztárvendégei. Egy meglepetés dallal készülünk, ami lehet, hogy nem is lesz akkora meglepetés

– fogalmazott Frenreisz Károly.

Az adásban tíz produkció lép színpadra:

  • Antal Tímea feat. Demko Gergő (daluk címe: Kedves Világ!),
  • Berkes Olivér (Világítótorony),
  • DENIZ (Ide várnak vissza),
  • Hamar Barni (Wasted),
  • a Konyha (Százszor visszajátszott),
  • a Nomad (A remény hídjai),
  • Oláh Gergő (Hozzád bújnék),
  • Pátkai Rozina (Frida),
  • Szekér Gergő (Madár, repülj!),
  • Váray László (Someone Who Lives Like This).

A dalválasztó show zsűritagjai:

  • Both Miklós Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő;
  • Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője;
  • Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa;
  • Nagy Feró énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere.

A verseny ötödik zsűritagja idén is a közönség: pontozhatja a dalokat, és szavazhat kedvencére sms-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetők a műsorról.

A Dal műsora után közvetlenül, szombaton 21 óra 40 perctől A Dal Kulissza következik, amelyben az előadók és a zsűri is részletekkel szolgálnak a produkciókról. A Kulissza műsorvezetője Forró Bence.

A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) lesz.

(Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése