TV-sztárok

Marton László újra rendez

Veszprémben rendez két darabot a Vígszínház egykori igazgatója, akinek szexuális zaklatás miatt kellett távoznia.

Marton László újra rendez: február 8-án lesz a Tartuffe bemutatója a veszprémi színházban. A Vígszínházból szexuális zaklatás miatt távozott Marton László állítja színpadra Márai Sándor Hallgatni akartam című darabját is.

A Kultúra.hu a veszprémi színház igazgatójával, Oberfrank Pállal készített interjút, amelyben Marton Lászlóról is megkérdezték – vette észre a Magyar Narancs.

A színházigazgató azt mondta, csupán egy-két kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy jól átgondolta-e Marton szerződtetését. Ám ahogy egyre előrébb haladnak a próbákkal, és együtt dolgoznak, egyre inkább megerősödik benne, hogy jó döntést hozott.

Az internet világa, a mai durvuló hangnem sok embert ránt le felelőtlenül a pokolba, bárki bárkit kíméletlenül tönkretehet, ezért fokozott a felelősségünk abban is, hogy megtaláljuk a másikat, kezet nyújtsunk, és fölemeljük egymást. Mindenki hordoz sebeket, és mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni

– fogalmazott Oberfrank Pál.

2017-ben elsőként Sárosdi Lilla színésznő állt a nyilvánosság elé azzal, hogy évekkel korábban Marton László szexuálisan zaklatta. Később még több nő beszélt hasonló esetekről, és az is kiderült, hogy egy kanadai színház már korábban megszakította a kapcsolatot Martonnal zaklatási vádak miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top