TV-sztárok

Peller Mariann egy trauma miatt lett vegetáriánus

Peller Mariann az utóbbi három évben döntötte el, hogy többet nem eszik húst. Most elmondta, miért.

Peller Mariann, aki nemrég a Konyhafőnök VIP-ben is megcsillogtatta főzőtudását, szívesen kísérletezik a konyhában. Azt mondja, örömmel próbálja ki más nemzetek specialitásait, különösen, ha Ázsia ízeiről van szó. „Gyerekként kifejezetten rajongtam a magyar konyháért, mostanra azonban kitágult a világ, már a nemzetközi konyhát is szeretem.

Mariann elmondta, a thai ízek nagy kedvencei, épp ezért gyakran készít otthon thai csirkés levest, igaz, csirke nélkül. „Az utóbbi három évben döntöttem úgy, hogy nem fogyasztok húst. Lelki okai vannak, de jobban is érzem magamat így” – mondta a Kalandozó vasárnapi adásában, majd hozzátette, egy traumatikus élmény hatására lett vegetáriánus.

„Három évvel ezelőtt a tévében láttam egy disznóvágást. A kezdeteitől. Az a pillanat, mikor láttam, hogyan kergetik az állatot, és mennyire retteg, ráadásul valószínűleg tudja, hogy mi vár rá… Annyira együtt tudtam érezni az állattal, hogy úgy éreztem, nem akarom ezt okozni semmilyen állatnak vagy élőlénynek, ha egy mód van rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top