A Dal 2019 második elődöntőjében Oláh Gergő: Hozzád Bújnék, Nagy Bogi: Holnap, Antal Tímea feat. Demko Gergő: Kedves Világ!, Szekér Gergő: Madár repülj!, Fatal Error: Kulcs, Pápai Joci: Az Én Apám, Ruby Harlem: Forró, Mocsok 1 Kölyök: Egyszer valamint a Nomad: A remény hídjai című dalai versenyeztek.
A pontozás és a szavazás a megszokott módon történt, azonban csakúgy, mint az első elődöntőn, ma este is csak három versenyző jutott tovább automatikusan, illetve egy versenyzőt a tévénézők menthettek meg a kieséstől.
Pápai Joci és az Én Apám című dal nyerte 45 ponttal a közmédia dalválasztó show-műsorának második elődöntőjét.
A műsorból a zsűri döntése alapján a döntőbe került még Szekér Gergő Madár repülj! című dala 43 ponttal,
valamint Nagy Bogi, aki a Holnap című számot adta elő, amelyért 42 pontot kapott.
A közönség szavazataival a Fatal Error Kulcs című dala jutott tovább, így ez a produkció is ott lesz a február 23-i döntőben.
Az eredményhirdetés után Freddy nagy meglepetésre azt közölte a versenyzőkkel és a nézőkkel is, hogy a Dal 2019 döntősei közé jutott dalok közül az egyiket plágiumvád érte. Amint megérkezett a bejelentés a hasonlóságról, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, a hivatalos szakvéleményt azonban még nem kapták meg.
A Dal 2019 készítői nem nevezték meg az érintett dalt és előadóját azért, mert nem szeretnének senkit sem alaptalanul megvádolni. Ha kiderül, hogy tényleg plágium történt, az érintett dalt és előadóját kizárják, helyére a döntőben az elődöntőkben legtöbb pontot kapott versenyző lép majd.