TV-sztárok

A Dal 2020: megvan a döntős mezőny – Wolf Kati, Pál Dénes és Kökény Attila is kiesett

Összeállt A Dal 2020 döntős mezőnye, ebből a 8 dalból kerül ki egy hét múlva „Magyarország legjobb dala”. Wolf Kati, Pál Dénes és Kökény Attila is kiesett az elődöntőben, Orsovai Reni pedig két döntős produkcióban is énekel.

A második akusztikus elődöntővel folytatódott szombaton A Dal 2020, ismét 9 előadó lépett színpadra. Ezúttal Ember Márk (dalának címe: Tovább), a Kies (Az egyetlen), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), Kökény Attila (Búcsúznom kell), Molnár Dániel (Ábránd), a Rácz Gergővel már a döntőben lévő Orsovai Renivel felálló Nene zenekar (Későre jár), Pál Dénes (Készen állsz), a Turbo (Iránytű) és Wolf Kati (Próbáld még) mutatta be akusztikus produkcióját.

Mivel a legkevesebb összesített zsűripontja a Kies zenekarnak volt, még az első körös szavazás előtt búcsúznia kellett. A zsűri pontjai alapján a Turbo együttes jutott be elsőként a döntőbe ezzel a dallal:  

Az első körös szavazás végén Wolf Kati kapta a legkevesebb nézői szavazatot, így számára is véget ért A Dal.

A második körös szavazás eredményeként Kökény Attila, Pál Dénes és Molnár Dániel is kiesett.

A második elődöntőből ők jutottak be A Dal 2020 döntőjébe:

1. Turbo (Iránytű)

2. Nene (Későre jár)

3. Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért)

4. Ember Márk (Tovább)

A szombati adásban az is kiderült, hogy kinek ítélte a zsűri „A Dal 2020 legjobb dalszövegírója” különdíjat, aki elnyerte a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának a díját is: Molnár Tamás – aki Pál Dénes Készen állsz című dalának szövegét írta – lett a díjazott.

Így áll össze A Dal 2020 döntős mezőnye:

1. Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól)

2. Tortuga (Mámor tér 3.)

3. Fatal Error (Néma)

4. Takács Nikolas (Csendbeszéd)

5. Turbo (Iránytű)

6. Nene (Későre jár)

7. Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért)

8. Ember Márk (Tovább)

A Dal 2020 döntője március 7-én lesz, a győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

Olvass még A Dal 2020-ról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése