TV-sztárok

Kóbor János ott segít Demjén Rózsinak, ahol tud

Most éppen decemberi Aréna-koncertjén.

Elfogadta Demjén Ferenc meghívását, így az Omega frontembere, Kóbor János is énekelni fog a decemberi Aréna-koncerten. A koncert nagy jelentőségű lesz Demjén számára, mert januári csípőkorrekciós műtétje és májusi, enyhe lefolyású agyérgörcse után tér vissza most.

Kóbor János 2017-ben (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Kóbor ezért is fogadta el a meghívást, noha vendégként, mint a Blikknek elmondta, szinte soha nem szokott fellépést vállalni. „Két éve meg akart volna hívni, de megértette, csak az Omegával szeretek színpadra lépni. Ráadásul amikor hívott, már készültünk a november 8-i Aréna-koncertünkre. Ezúttal viszont hangsúlyozta, az idei buli különösen fontos neki, és erre már nem tudtam nemet mondani. Barátként tisztelem Rózsit, és azért fogadtam el a meghívását, hogy tudja, számíthat rám” – nyilatkozta az Omega frontembere, akinek ezen a koncerten lesz az első duettje.

A tervek szerint Kóbor három Omega-dalt ad elő, majd Demjén egyik saját dalát, vele közösen. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top