TV-sztárok

Grecsó Krisztiánék örökbe fogadtak egy gyereket

Grecsó Krisztián író az ATV-n mesél arról, hogy nemrég örökbe fogadtak egy kisbabát.

Grecsó Krisztián év elején beszélt rákbetegségéről, akkor is magabiztosan mesélt a gyógyulásról. Az író azt mondta, a betegsége más emberré tette őt, akivel még csak most ismerkedik. Feleségével régóta szerettek volna örökbe fogadni, a gyilkos kór miatt azonban ez egy időre lekerült a listáról. Három hónappal ezelőtt viszont sikerült magukhoz venni egy csecsemőt, erről pedig az ATV Húzós című műsorában beszélt – írja a 24.hu.

„Hihetetlen, milyen érdekes dolog ez, hogy negyvenhárom évesen mennyi szorongás van az emberben, hogy vajon azok az érzések, amelyekre olyan nagyon vágyott, meg azok a helyzetek, amelyeket olyan nagyon sokat készített elő, azok megérkeznek-e” – részletezte Rónai Egonnak az író. 

Grecsó Krisztián arról is mesélt, milyen volt, amikor kiderült, hogy örökbe fogadhatnak. „Úgy bőgtem, mint a záporeső. Nagyon felemelő és óriási dolog megkönnyebbülni, hogy a szeretet megérkezik, és megtalál az az érzés, amire vágytál” – árulta az író, aki szerint egyáltalán nem más nevelőszülőnek lenni, ugyanúgy szereti a gyerekét, mintha az ő vére lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top