TV-sztárok

Dolhai Attila gyerekként felgyújtotta a házat, nagy volt a riadalom

Dolhai Attila a Nyugi! Köztünk marad... tegnapi adásában elmondta, gyerekkorában egy fáklyával felgyújtotta a házat.
Dolhai Attila - Fotó: Life TV

A megnyilvánulásai alapján egyáltalán nem gondolnánk, hogy Dolhai Attilával meggyűlt a szülei baja annak idején. Pedig a Nyugi, köztünk marad! tegnapi adásában olyan csínytevésről számolt be, amit belőle nem néznénk ki. A színész a testvéreivel játszott, egy fáklyát gyújtottak meg, majd amikor már nagyon forró volt, eldobta.

A fáklya a szomszéd szénakazalban landolt, amit gyorsan megpróbáltak eloltani, de nem volt sikeres a művelet, és továbbterjedt a tűz. 

„Ordítva futottam az utcán, hogy ég a ház! (…) A tűzoltók és a szomszédok segítettek” – emlékezett vissza Dolhai Attila, a többi vendég pedig arra volt kíváncsi, hogy milyen büntetést kapott a színész ezután.

„Bejött a parancsnok, és mondta, hogy ki volt a tűz elején. Leültetett egy asztalhoz, majd ki kellett tennünk a kezeket. A többiek keze piszkos volt, én viszont kezet mostam, szóval az enyém ragyogó tiszta. Amikor ment ki a házból, a tűzoltó megsúgta apáéknak, hogy a legkisebb volt, de azt is mondta, hogy ne bántsanak ezért” – mesélte a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top