TV-sztárok

Fagyos a hangulat Vilmos és Harry között a Megxit után

Egy testbeszédszakértő szerint Harry és Vilmos között megromolhatott a testvéri viszony.

Meghan hercegné és Harry herceg a minap Vilmost és Katalint köszöntötte Cambridge-ben. Az esemény azért is különleges, mivel a párok első ízben találkoztak, mióta Harry és Meghan visszatértek Kanadából az úgynevezett Megxit után, mely még a Brexitnél is jobban megrengette a briteket.

Fagyos a hangulat a két testvér között a Megxit után - Getty Images

Fagyos a hangulat a két testvér között a Megxit után (Fotó: Getty Images)

A pár két hónappal ezelőtt jelentette be, hogy hátralépnek királyi kötelezettségeiktől, és új életet kezdenek Észak-Amerikában. Meghan szájáról olvasva, mintha egy finom „hi” hang hagyta volna el ajkait, miközben szolidan intett egyet Vilmosnak és Katalinnak. Harry pedig hellóval és egy mosollyal köszöntötte bátyját, ám ez a gesztus viszonzatlan maradt.

Judy James testbeszédszakértő szerint látszik, hogy a testvérek kínban érezték magukat, hiszen Vilmos gyakorlatilag elfelejtette üdvözölni öccsét. Ahogy helyet foglaltak, Harry nyitott szájjal rámosolygott Katalinra, és egy hellóval üdvözölte, ami őszinte örömnek tűnik, Meghan pedig felvonta picit szemöldökét és elmosolyodott, ami szintén baráti gesztusról árulkodik. Azonban a testvérek között elég fagyos lehet a hangulat, hiszen Vilmos egyáltalán nem reagált Harry köszöntésére. A szakértő szerint Harry feszültsége csak nőtt, miután testvére helyett foglalt előtte. Gyors pislogásából ítélve az sem kizárt, hogy könnyeivel küszködött.

Vilmos és Katalin távozása után egy egészen más Harryt láthatunk már: viccelődik és nevet, mintha megkönnyebbült volna.

További cikkeink a témában: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top