TV-sztárok

Vajtó Lajos elárulta, miért vállalta be a házasságot Fésűs Nellyvel

Vajtó Lajos nem házasságpárti, Nelly és kislánya kedvéért azonban mégis belement az esküvőbe.

Fésűs Nelly néhány nappal ezelőtt árulta el nekünk, mekkora boldogságmámorban úszik azóta, hogy titokban összeházasodtak Vajtó Lajossal. A színésznő hálás, hogy a férfi teljesített a legnagyobb álmát. Mint kiderült, Vajtó részéről ez nagy gesztus volt, mivel alapvetően nem házasságpárti.

„Csak Nellynek szerettem volna örömet szerezni, és talán attól is tartottam, hogy Elza egyszer kérdőre von, hogy imádott édesanyját miért nem vettem feleségül. Bár továbbra is szkeptikus vagyok az­iránt, hogy két ember intim vi­szonya futószalagon született ceremónia által szentesül” – mondta Vajtó Lajos a Borsnak. A férfi hozzátette, hogy Nellyvel közös lányukért sok mindenre képes, miatta vállalta például televíziós szerepléseket, és mondott le a Barcelona meccseiről, hogy inkább vele nézzen rajzfilmeket.

„Minden napot egy csodának élek meg, amit vele tölthetek, hiszen én nem 30-35-40 évesen lettem apa. Akkor talán nem is lennék alkalmas sem apának, sem férjnek” – vélekedett Vajtó. Mivel Fésűs Nellynek rengeteg színházi munkája van, ezért minden nap ő viszi az óvodába Elzát. Vajtó a házimunkából is kiveszi a részét, de főzni továbbra sem hajlandó.

Még több érdekesség Fésűs Nelly és Vajtó Lajos kapcsolatáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top