nlc.hu
TV-sztárok
Álarcos énekes: Pokorny Lia a barátait nem tudta átverni

Álarcos énekes: Pokorny Lia a barátait nem tudta átverni

Pokorny Lia az Álarcos énekes legutóbbi leleplezettje. A színésznő a zsűrit sikeresen megvezette, de barátait nem sikerült átverni.

Pokorny Liát rejtette a Polip-álarc az Álarcos énekes című műsorban. A színésznő arról mesélt, hogy barátait nem sikerült átvernie, viszont a zsűrit annál inkább.

„Nagyon érdekelt, hogy színészként hogyan tudok a maszk mögött még jobban elbújni, miként lehetek kihívás a nyomozók számára, hogy tudom fenntartani a titkot és egy-egy produkcióval összezavarni őket. Igyekeztem félrevezetni a nyomozókat, és valóban, egy ideig azt is találgatták, férfit vagy nőt rejt-e a maszk. Igyekeztem úgy mozogni, állni, mint egy férfi, sőt mivel a beszédhangom elég jellegzetes, így az énekórákon azon is dolgoztunk, hogy ezt elfedjük, karakteressé, karcossá tegyük. A megtévesztést a backstage-ben is folytattam a forgatás hetei során, például a férfi WC-be jártam, hogy így se áruljam el magam” – mesélte Pokorny Lia a Blikknek, akinek egyedül a menedzsere tudta, hogy ő a Polip.

Barátait nem tudta megvezetni az Álarcos énekes legutóbbi leleplezettje, Pokorny Lia. Fotó: smgapix/ Csaba Schumy

Barátait nem tudta megvezetni az Álarcos énekes legutóbbi leleplezettje, Pokorny Lia (Fotó: smgapix / Csaba Schumy)

„A túracsapatomból egyértelműen rájöttek… Küldtek nekem polipjelet, de úgy tettem, mintha nem érkezett volna meg az üzenet. Sőt egy kedves ismerősöm is rájött, kérdezte, szeretem-e a polipot, mire annyit válaszoltam: sütve imádom!” – árulta el Pokorny Lia, aki nemrég asztrológussal fejtegette a jövőjét.

(Nyitókép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top