nlc.hu
TV-sztárok

Kelly Preston halála sokakat megrázott

Kelly Preston halála sokakat megrázott, így búcsúznak John Travolta feleségétől

Sokkolta a nyilvánosságot John Travolta bejelntése, amelyben tudatta, hogy felesége, Kelly Preston elhunyt. Csak úgy árad az ismert és ismeretlen emberek részvétnyilvánítása.

Csak a legközelebbi barátok és a családja tudott a színésznő betegségéről, ezért a nyilvánosságot váratlanul érte a hír: Kelly Preston 57 évesen elhunyt. John Travolta jelentette be a szomorú hírt, és a megható bejegyzéséből derült ki, hogy a felesége szervezete két év után adta meg magát a mellráknak. A színész köszönetet mondott minden kórházi dolgozónak, barátoknak és családtagoknak, akik segítettek Kellynek, majd megható sorokkal zárta a bejegyzését. 

2018 , Cannes: Hohn Travolta és felesége, Kelly Preston France. (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)

Ez áll John Travolta Insta oldalán: 

“Kelly szeretetére és életére mindig emlékezni fogunk. Egy időre visszavonulok, hogy a gyerekeimmel legyek, akik elveszítették az édesanyjukat, ezért előre is elnézést kérek, ha egy ideig most nem hallotok felőlünk. De kérlek, tudjátok, érzni fogom a felénk irányuló szeretetet az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, mialatt gyógyulunk.”

Nemcsak John Travolta oldalára érkeznek a részvétnyilvánítások, de Kelly Preston Instagram oldalát is elárasztották ismert és ismeretlen emberek megemlékezései. Többek között például Mariah Carey ezt írta: 

“Küldöm a szeretetemet neked és a családnak ebben a szívfájdító időszakban.”

Arnold Schwarzenegger volt felesége, Maria Shriver a Twitteren emlékezetett meg a színésznőről:

“Sokkolt a szomorú hír. Kelly egy ragyogó, szerető lélek volt, egy tehetséges színésznő, és szerető anya és feleség. A szívem szakad meg a családjáért, ők már ismeri ezt a szomorúságot és gyászt.”

Shriver a szavaival egyértelműen a 11 évvel ezelőtti tragédiára utalt, amikor a házaspár legidősebb fia hirtelen elhunyt.

Kelly Preston és John Travolta nagyobbik fia, Jett 2009-ben halt meg: 

Kelly Preston és John Travolta két idősebb gyereke: Jett és Ella. Nagyobbik fiuk 16 évesen halt meg (Fotó: Rogers and Cowan via Getty Images)

Kelly Preston és John Travolta két idősebb gyereke: Jett és Ella. Nagyobbik fiuk 16 évesen halt meg (Fotó: Rogers and Cowan via Getty Images)

Spencer Breslin alakította Kelly fiát, és a színész  most így búcsúzott: “Nyugodj békében filmes anyukám. Milyen csodálatos ember volt.” 

Lea Thompson, Josh Gad és mindenki, aki valaha együtt dolgozott a színésznővel, most hasonló mondatokkal köszönt el a színésznőtől. 

Kelly Preston, Benjamin Travolta, John Travolta and Ella Bleu Travolta 2018-ban, a cannes-i filmfesztiválon (Fotó: Tony Barson/FilmMagic)

Kelly Preston, Benjamin Travolta, John Travolta and Ella Bleu Travolta 2018-ban, a cannes-i filmfesztiválon (Fotó: Tony Barson/FilmMagic)

John Travolt és Kelly Preston visszavonultan éltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése