Nemrégiben Palvin Barbara és párja, Dylan Sprouse Magyarországra látogatott, a szupermodell apja pedig rákérdezett Sprouse-nál, hogy mikor veszi el a lányát. A fiatal színész először meglepődött, majd azt mondta, hogy kell hozzá még egy kis idő, még fejlődniük kell a kapcsolatukban. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, addig pedig lássunk néhány emlékezetes lánykérést a sztárvilágból!
Tom Brady & Gisele Bündchen
Tom Brady, minden idők legjobb amerikaifutball-játékosa – aki idén hetedik Super Bowl-győzelmét szerezte meg 43 évesen – nemcsak a csapattársait irányítja eredményesen, de a magánéletben is ügyesen cselez. 2009 januárjában azzal hívta fel Gisele Bündchent, hogy csőtörés történt a szupermodell lakásában, és minden úszik a vízben. Bündchen odasietett, hogy megoldja a helyzetet, de víz helyett gyertyafényben úszott a lakás, és mindenhol rózsaszirmok voltak szétszórva. Brady fél térdre ereszkedett, de a romantikus pillanat ellenére a modell aggódva kérte, hogy azonnal álljon fel, hiszen frissen műtötték a térdét. Az eljegyzés végül állva is igennel zárult, a pár pedig alig több mint egy hónappal később összeházasodott.
Matthew McConaughey & Camila Alves
Az amerikai színész 2011 karácsonyán tette fel a nagy kérdést Camila Alves brazil modellnek. McConaughey szüleihez utaztak az ünnepekre, amikor letérdelt szerelme előtt, és a szemébe nézett. „Emlékszem az arcára. Emlékszem, hogy igyekezett mosolyogni, és visszatartotta a lélegzetét” – idézte fel a színész a lánykérés pillanatait. Camila nem mondott igent az első pillanatban, a családtagokban meghűlt a vér, mert azt hitték, kosarat ad. Végül igent mondott, a pár pedig 2012-ben összeházasodott.
John Legend & Chrissy Teigen
Az énekes-zenész többévnyi együtt járás után döntött úgy, hogy megkéri modell kedvese kezét. Chrissy Teigen néhány közös, romantikus program miatt korábban többször gyanakodott lánykérésre, de a szimata mindig becsapta. Akkor pedig semmit sem sejtett, amikor 2011 decemberében elutaztak a Maldív-szigetekre. John Legend mindent jó előre kitervelt, a gyűrűt pedig a kézipoggyászába rejtette egy semmitmondó dobozba, hogy párja ne vegye észre. Csakhogy a repülőtéren átvizsgálták a táskáját, ő pedig azt hitte, hogy a biztonsági ellenőrzésen fog lebukni a gyűrűvel, Chrissy ugyanis ott állt közvetlenül mellette. Nem túl romantikus dolog egy futószalag melletti eljegyzés a repülőtéren, de szerencsére a gyűrűt rejtő dobozt nem nyitották ki a biztonsági őrök.
A nyaraláson sem minden a terv szerint alakult. John Legend a tengerparton akarta megkérni Teigen kezét, de a modellnek görcsei voltak, és még az akció előtt visszamentek a hotelbe. Végül egy vacsora közben történt meg az eljegyzés. Desszert gyanánt egy lefedett ezüsttálcával jött a pincér, és egy halom saláta között ragyogott a gyémántgyűrű. „Nem volt nagy beszéd vagy ilyesmi, de nagyon kedves és édes volt az egész” – emlékezett vissza Chrissy Teigen.
George Clooney & Amal Alamuddin
Hat hónappal a megismerkedésük után az örök agglegényként elkönyvelt George Clooney tudta, hogy számára Amal a nagy Ő. Házasságról akkor még egyáltalán nem beszéltek egymással, de a színész egy meghitt, otthoni vacsorán tervezte megkérni szerelme kezét 2014-ben. Főzött, és szerelmes dalok szóltak a háttérben. Arra várt, hogy felcsendüljön az elhunyt nagynénje, Rosemary Clooney dala, a Why Shouldn’t I, de Amal hirtelen felpattant az asztaltól, hogy elmosogasson, pedig sosem szokott ilyen csinálni.
Amikor visszajött a konyhából, Clooney azt mondta, szeretne meggyújtani egy gyertyát, adjon neki egy öngyújtót a mögötte lévő dobozból. Amal kinyitotta a dobozt, majd meglepetten közölte: ez egy gyűrű. Először egyáltalán nem úgy reagált, mint akinek leesett, miről van szó. Inkább úgy nézett a gyűrűre, mintha valaki ott felejtette volna, hiába vágott Clooney mindenféle grimaszt, hogy segítsen a megfejtésben. Aztán letérdelt, és azt mondta: „Nem tudom elképzelni, hogy nélküled töltsem az életem hátralévő részét”. A megdöbbent Amal végül igent mondott a lánykérésre, és mivel a háttérben ment a zene, a playlist alapján azt is tudják, hogy az egész nagyjából 25 percig tartott.
Harry herceg és Meghan Markle
George Clooney-hoz hasonlóan Harry herceg is nagy felhajtás nélkül, otthon, meghitt körülmények között kérte meg szerelme kezét. Másfél évvel találkozásuk után, 2017 egyik novemberi estéjén csirkét sütöttek Nottingham Cottage-ban, amikor Harry fél térdre ereszkedett, és megkérte Meghan kezét. A volt színésznő azonnal igent mondott, Harry szinte be sem tudta fejezni a mondandóját, úgy kellett emlékeztetnie a szerelmét, hogy van gyűrű is, azt sem ártana felhúzni az ujjára.
„Lenyűgöző meglepetés volt – mondta Meghan Markle a BBC-nek. – Annyira édes, természetes és nagyon romantikus.” Egyébként a gyűrűt maga Harry herceg tervezte, amelyen két kisebb gyémánt néhai édesanyja, Diana hercegnő egyik brossából, a nagy pedig Botswanából származik.
Pink & Carey Hart
Pink egy belevaló, határozott nő, aki mindig tudta, mit akar, így a lánykérésnél sem hazudtolta meg önmagát. Ő tette fel a kérdést a barátjának, a motocross-versenyző Carey Hartnak, így az eljegyzés tulajdonképpen fiúkérés lett. A pár 2001-ben ismerkedett meg, és bár Pink kijelentette, hogy sosem randizna egy motorversenyzővel, az élet máshogy alakult. 2005 júliusában Hart egy versenyen vett részt Kaliforniában, Pink pedig a pálya mellett szurkolt és segédkezett neki. Aztán a futam közben belógatott párja elé a táblát, amire azt írta: „Elveszel feleségül?
Hart először nem állt meg, inkább ment még egy kört. Ezután Pink azt is ráírta a táblára, hogy komolyan gondolja a kérdést. Ezután Hart azonnal lejött a pályáról, és igent mondott! Később aztán visszatért a versenybe, mert Pink nem akart hozzámenni egy veszteshez…
Alex Rodriguez & Jennifer Lopez
Az egykori profi baseballjátékos, Alex Rodriguez semmit sem bízott a véletlenre, amikor arra készülődött, hogy megkérje – a már három házasságon túl lévő – Jennifer Lopez kezét. Már hat hónappal az eljegyzés előtt elkezdett ötletelni, hol és hogyan tegye fel a kérdést. Végül a Bahamák homokos tengerpartján, a naplemente fényében térdelt le szíve választottja elé 2019 márciusában. Minderről természetesen profi fotó is készült:
Rodriguez később elárulta, hogy az asszisztensével három napon keresztül próbálták a lánykérést, keresték a legjobb helyet a parton, és azt is nézték, melyik percben a legszebb a naplemente, mert azt akarta, hogy minden tökéletes legyen.
(Kiemelt kép: Pexels/Anastasia Shuraeva)
Ha megvolt az eljegyzés, jöhet az esküvő!
- Az elmúlt 10 év legemlékezetesebb sztáresküvői
- Kimondták az igent! 8 híresség, aki nem fújta le az esküvőt a koronavírus miatt
- 10 +1 celebesküvő, ami némi romantikát hozhat nekünk 2021-ben