nlc.hu
TV-sztárok

Tina és Emilio kapcsolata különösen indult

Pizsamás kocsikázással indult Tina és Emilio kapcsolata

Kicsit másképpen emlékeznek arra, hogyan kezdődött a kapcsolatuk, Emilio és Tina most erről meséltek.

Előfordul, hogy egy pár tagjai nem ugyanúgy emlékeznek vissza a kezdetekre, ahogy azt Tina és Emilio esete is bizonyítja. Náluk kisebb családi vita kerekedett abból, amikor erről meséltek.

„Ezer éve ismertük egymást, egészen pontosan gyerekkorunk óta. Mégis, akkor kezdődött minden, amikor regisztráltam a Facebookra. Emiliót felkínálta ismerősnek, én bejelöltem, ő pedig rám írt. Tényleg nem voltunk ismeretlenek egymásnak, hiszen a fellépések előtt gyakran találkoztunk, volt, hogy beszélgettünk, váltottunk néhány szót. Aztán a Facebookon folytattuk a beszélgetést, egy hajnalon pedig találkoztunk is” – elevenítette fel Tina, aki szerint Emilio nagyon magabiztos volt az első, hajnali randin.

Tina és Emilio másképpen emlékeznek

Tina és Emilio másképpen emlékeznek

„Mindketten kocsival voltunk. Emilio megállt a saját kocsijával, csikorgó kerékkel befékezett. Lehúzta az ablakot, pizsama és bőrkabát volt rajta, kimosolygott és parfümözött. Mondta, hogy menjünk az ő kocsijával, autózzunk. Így indult a mi szerelmünk, hajnali háromkor, 2010. szeptemberében” – elevenítette fel Tina, aki szintén pizsamában ment a randira. Emilio szerint Tina mindvégig odavolt érte, ezért neki nem volt nehéz dolga az udvarlásnál.

„Meglátott engem a kocsiban, ahogy beparfümözöm magam, kacsintottam egyet és Tina máris odavolt értem. Elolvadt tőlem!” – mondta Emilio, akinek felesége egyet elismer.

„Emilio igazi gentlemanként udvarolt. Remek éttermekben randiztunk, gyönyörű cipőkkel lepett meg, hegyekben hozta a csokoládét, a virágot nemcsak nekem, hanem a kis Tinának is. Úriemberként udvarolt! Aztán hamar összeköltöztünk, akkor jöttem rá, hogy hatalmas nagy zsákbamacskát vettem, de sebaj. Most már így vagyunk közel 11 éve” – tette hozzá nevetve a Sláger TV-n látható Drága családomban Tina.

A nosztalgia kedvéért elővettünk néhány régi képet Emilióról és Tináról: 

Emilio és Tona régi képe, 2011-ből
Megnézem
Összes kép (3)
Emilio és Tona régi képe, 2011-ből

Pizsamás kocsikázással indult Tina és Emilio kapcsolata

Pizsamás kocsikázással indult Tina és Emilio kapcsolata

Emilio és Tona régi képe, 2011-ből
Emilio és Tina különleges, több napos esküvőt tartottak, nagy bulit csaptak 2011 nyarán
Emilio és Tina a kislányukkal, Vivien születése után
Fotó megosztása:

Emilio és Tina: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése