Little G Weevilnek, vagyis Szűcs Gábornak Amerikába érve nem volt könnyű dolga. Aztán, ahogyan az az amerikai álmokban lenni szokott: felfedezték, szerződtették, hihetetlen népszerűségre és hatalmas rajongótáborra tett szert, később pedig az egyik legrangosabb amerikai zenei versenyen vitte el a pálmát azok elől, akik az anyatejjel szívták magukba a bluest…
Persze időközben annak a bizonyos éremnek a másik oldala is teleíródott: nehézségekkel, kudarcokkal és néha kifejezetten embert próbáló helyzetekkel. „Először akkor jött az ötlet, hogy könyvet írjak, amikor pár éve a sokadik drámai esemény után kibéreltem egy ötszobás, kétgarázsos házat Georgiában, hogy a válásom után ott kezdjek új életet az akkori barátnőmmel. Biztos voltam benne, hogy most már csak jó jöhet. Csak éppen a költözés napján a megbeszéltekkel ellentétben a barátnőm nem jött el. Sem aznap, sem másnap, és soha többet. Emlékszem, ott ültem a földön a hatalmas ház kandallós nappalijában egyedül, dobozokkal körbevéve és azt gondoltam, hogy ezt én nem hiszem el… Úgy éreztem, most már meg kell, hogy írjam a történetemet.”
Little G Weevil (Fotó: RTL Magyarosrszág)
A könyv első meghatározó sztorija egy finnországi nemzetközi zenei fesztiválhoz kötődik, ami később mérföldkőnek bizonyult a karrierjében. „Mindenki ott volt, aki számított a szakmában, szájtátva hallgattam a példaképeimet, és ott határoztam el, hogy kimegyek Amerikába tanulni. Az utolsó koncert után emlékszem, mindenki lent a hotel bárjában iszogatott, mi meg fent voltunk a szobánkban és azon tanakodtunk, hogy össze kellene ismerkedni velük. Csináljunk egy házibulit! Csak az volt a bökkenő, hogy részegek voltunk, egyikünk sem beszélt angolul és egy pici, 5 négyzetméteres szobánk volt csak. De kit érdekelt? Kisorsoltuk az egyik srácot, hogy ő menjen le és szóljon mindenkinek. Nem nagyon hittük, hogy eljönne bárki is, de tíz perc múlva kopogtak. Megjelenik Anthony Gomes Nashville-ből zenekarostól, aztán megint kopognak és jön Adam Roman angol dobos, egyre másra jöttek az emberek: Robert Plant kisérőzenekara, a Grammy-díjas Shemekia Copeland Texasból, és egyre csak folytak be az emberek az ajtón. Irtózatos nagy buli kerekedett az emeleten. Örültünk, hogy tudtak egymással beszélgetni, mert mi csak szívtuk a pipát és angoltudás híján néztük, hogy mi történik a saját bulinkon… Másnap mindenki már messziről üdvözölt minket, hogy »Hey hungarians!« Odajött az egyik szervező, hogy figyelj, hét éve dolgozom ennél a fesztiválnál, de ilyen bulit még életemben nem láttam…”
Pár évvel később Alabamában sem kellett egy kis kurázsiért átmennie a szomszédba. Little G. egy helyi klubban dolgozott mosogatóként és néha megengedték neki, hogy odaálljon a színpadra. Aztán a klubmenedzser megkérdezte, hogy van-e zenekara. „Akkor én azt hazudtam, hogy van. De nem volt. Egy hetem volt, hogy összeszedjem őket, így hát napokig jártam körbe a helyi klubokat. Nem volt könnyű menet, de egy hét múlva már ott álltunk a színpadon. Annyira jó bulikat csináltunk, hogy a kezdeti hétfői fellépésből kedd lett, majd szerda, és végül mi játszhattunk szombaton. Az egyik koncert végén odajött egy idősebb tag, aki azt mondta, hogy szerinte az ő bandájukkal jobban járnék, és felsorolta, hogy kikkel dolgoztak eddig. Elmondott három nevet, amitől én majdnem hanyatt estem… Így hát velük dolgoztam tovább. De hiába játszottak nagy legendákkal ezek a fiúk, az az igazság, hogy »szivornya gépek« voltak mind a hárman, rengeteget ittak. Füveztek, mint az állat és én azt ki nem állhatom. Amikor harmadjára voltak már úgy betépve a koncerten, hogy az orgonista felugrott a hangszere tetejére ’peace, love and harmony’ dumát ordítani a mikrofonba, akkor betelt a pohár. Kirúgtam az egész bagázst…”
Fotó: Little G Facebook-oldala
Nem sokáig maradt zenésztársak nélkül, mert egy véletlen folytán összeismerkedett egy karizmatikus és rendkívül tehetséges afroamerikai énekesnővel és bandájával, akikkel nagyon egymásra találtak. „Louisiana Mojo Queen még az utcán zenélt borravalóért, amikor megismerkedtünk. Ő egy igazi karakteres személyiség a maga 150 kilójával, különleges hangjával. Rá mondják, hogy tipikus ’alfa female’: neki nem lehetett visszaszólni, és ezt a férfiak is jól tudták. Amikor fel akarta pörgetni a borravaló-forgalmat, fölkapott egy vödröt, a vezeték nélküli mikrofonját bedugta a hatalmas mellei közé és lesétált a közönséghez és ráült a borravalós vödörre. – Van itt egy igazi férfi, aki el tudja nekem mondani, honnan jött? – provokálta őket. Általában az lett a vége, hogy az enyhén szólva illuminált fehér pasik felsorakoztak és mindenki a Mojo hatalmas mellei között lévő mikrofonba akarta mondani a választ. De az már ugye alapból 10 dolcsiba került. Igen ám, de azt a pénzt bele is kellett rakni a vödörbe, Mojo pedig rajta ült terpeszben. Ha a lábai között akartad bedobni a pénzt, az már minimum 20 dollárba került. Nagy röhögések közepette ment le ez a játék és a koncert végén ezek az emberek még CD-t is akartak venni tőle. Ehhez piszkosul értett… Én is a show részévé váltam: szájon csókolt, a fejemet belenyomta a mellei közé… És a népek ezt kajálták. Nem mi voltunk a legjobb blues banda az utcában, de ahogy felálltunk a színpadra, nem tudták levenni rólunk a szemüket, mert mindenkiben volt valami plusz és ez nagyon ritka. Hatalmas egység volt a bandában és nagyon akartuk a sikert.”
Mojo Queen és Little G a stúdióban (Fotó: Facebook)
Nemcsak zenésztársak, de barátok is voltak, munka után órákat beszélgettek, lazultak, buliztak. Aztán történt valami, ami lelkileg annyira megviselte, hogy a pályáját is majdnem derékba törte… „A színpadon az egyik koncert közben meghalt az egyik zenésztársam. Ez az ember korábban egy kokainista volt, az utcán élt, de kiderült, hogy kitűnő dobos és bekerült velünk együtt a memphisi Beale Street egyik legimpozánsabb klubjába és telt házas koncerteket adott. Aztán egy estén…
Emlékszem, a szám közben elhallgatott a dob, én hátrafordultam, hogy mi történt? Ő még mondani akart valamit, de már nem tudott. Én voltam az utolsó, akire ránézett.
Próbálj meg ezzel a képpel utána tovább dolgozni, visszaállni ugyanarra a színpadra… egyáltalán élni az életedet. Annyira megviselt ez az eset, hogy egy kis időre akkor vissza is jöttem Magyarországra. Először életemben elkezdtem megbecsülni a családot és rájöttem, hogy igazából mit jelent. Megtanultam értékelni az életet, az emberi kapcsolatokat, és azt hogy nem szabad egy percet sem elpazarolni, mert az időt semmi nem adja vissza…”
Fotó: Little G Weevil Facebook-oldala
Gábor időközben családot is alapított, fiai születtek, ami még a blues-nál is fontosabb lett az életében. „Kívülről baromi izgalmas életnek tűnik egy zenészé, de ha a mindennapi élet elkezdődik, egy idő után megunják a nők, pláne, amikor egy utazó zenészről van szó. Amerikában hatalmas távolságok vannak, én minimum két hétre mentem, de volt olyan is, hogy két hónapra. Rá is ment a házasságom a végén, pedig én imádom a gyerekemet, rengeteget voltunk együtt, ha felébredt éjjel, mindig én keltem hozzá. Az apaságnál gyönyörűbb dolog nincs a világon. Számomra már nem az a karrier, hogy felállsz a színpadra és díjakat nyersz, hanem az, hogy reggel felkelsz és ott vannak a fiaid veled, szeretitek egymást és boldog családod van.”
Little G Weevil: „Játssz tovább!”
Az Amerikában töltött hosszú évek alatt mély barátságokat kötött, amelyek a mai napig működnek, nem számít, hogy hány ezer kilométer választja el őket. „Kicsit el is érzékenyülök, amikor arra gondolok, hogy milyen nyomot hagytam ott az emberekben. Eltelt több mint két év, mióta visszaköltöztem Magyarországra, de még mindig akarnak látni. Ha látják benned az őszinteséget, a tehetséget, azt hogy szeretnél elérni valamit és eljöttél a világ másik végéről ezzel a céllal, az nekik baromira imponáló és mindenben igyekeznek támogatni. Az elején potom pénzért szereztek nekem hangszert és énekcuccokat, hogy el tudjak kezdeni koncertezni. Volt olyan haverom, aki ingyen gyártott le nekem ezer darab CD-t, hogy a koncertjeimen tudjam árulni. Az egyik srác pedig, amikor megtudta, hogy eladtam a gitáromat hogy legyen miből élnem, felkutatta az eBayen és visszavásárolta nekem. És ezek nem gazdag emberek, ezek önzetlen, szeretetreméltó emberek, akik valahogyan segíteni akarnak. Ez egy nagyon összetartó közösség. Kapásból fel tudnék most hívni tíz embert, ha holnap visszamennék Amerikába és kellene egy-két hétre egy lakás. Biztos, hogy mindegyik felajánlaná, hogy majd ő átmegy valahova lakni addig.”
Little G. 2018 decemberében landolt Magyarországon. Azóta kiadott egy könyvet, írt 14 új dalt, kiadott egy 4 számos EP-t, és egy igazán különleges zenei albumot is, aminek ugyanaz a címe, mint a könyvnek: „Play on!” Nem véletlenül: a lemezen található dalok a könyvben is „megszólalnak” – QR kód segítségével – pont annál a sztorinál, ami az adott zenét ihlette. „Vírus ide, vírus oda, úgy érzem, hogy a legkreatívabb időszakomat élem. Szeretném ezt az új lemezt végigturnéztatni az országon, aztán meglátjuk, hogy mit enged az élet, mert ugye maszkban nehéz énekelni. De ahogy mondják: minden véget ér egyszer, így ez a helyzet is.”
Little G Weevil-t sokan az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsorából az X-Faktorból ismerik, ahol 2014-ben, az ötödik évadban Geszti Pétert váltva mentorként, zsűritagként tűnt fel a képernyőn.
