nlc.hu
TV-sztárok

Hajós András magánélete

Hajós András nem haknizik a magánéletével: „Nem szoktam celebkedni”

Hajós András úgy érzi, a közösségi oldalain nincs helye a magánélete kiteregetésének, sokkal inkább a munkájával, a produktumaival szeretne érvényesülni ezeken a platformokon.

Ritkán enged bepillantást a magánéletébe Hajós András, aki nemrég mégis igent mondott az RTL Klubon látható Nagy szám felkérésére. A műsorban nemcsak előadta az egyik, számára meghatározó dalt, de gyerekkorát, fiatalkori éveit, Hernádi Judittal való kapcsolatát, és mindazt felidézte, ami már mögötte van.

„Egyre inkább a háttérbe szeretek húzódni, nem szoktam celebkedni, de ez rendkívüli volt. Igaz, kicsit megijedtem, hogy ennyi mindent felidézve a végén jön az, hogy itt a vége, főbe lőnek és eltemetnek. Persze nem, de érdekes és tanulságos múltidézés volt – mondta a 95.8 Sláger FM-en Hajós András, aki egy cseppet sem vágyik a közösségi platformok pörgésére. – Nem vagyok egy instázós típus, jobb szeretem, ha a produktumom van előtérben. Azoknak van mindenfajta platformja, a Dalfutárnak is, ismerem, használom, de az, hogy saját magamról osszak meg valamit, nem érzem. Igaz, az én életemben is van mindenféle történés, de nem érzem azt, hogy ezt meg kell osztanom. Mondjuk az is benne van, hogy valahogy soha nem is érdekelt, mi történik ezeken a platformokon” – vallotta be Hajós András, aki a hétköznapokban nagyon is pörgős életet él.

hajós andrás

Hajós András (Fotó: RTL)

„Mindig kattogok valamin, pörög az agyam. Ebben nőttem fel, hogy a gondolataimat szabadon engedhetem. Lubickolok ebben, sok mindent ennek az állandó agytornának köszönhetek, de persze megvan ennek a maga hátránya is” – árulta el a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Hajós András.

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top