nlc.hu
TV-sztárok

Ruszó Tibi szakított

Ruszó Tibi csúnyán összeveszett barátnőjével

Ruszó Tibi kapcsolata viharosan ért véget.

Szakított barátnőjével Ruszó Tibi, amit a fiatal tehetség nagyon rosszul visel – írja a Blikk.

„Összesen két évig voltunk együtt. Ő az a lány, akivel már az X-Faktor előtt is szerettük egymást, csak akkor még nagyon csajozós voltam, meg is csaltam őt. Később azonban nagyon megszerettem, és ezúttal nem is másik lány miatt lett vége, hiszen megváltoztam miatta, már egyáltalán nem vagyok olyan, mint régen” – mondta Ruszó Tibi, aki a tehetségkutató által kapott pénznyereményéből házat vásárolt a családjának.

Ruszó Tibi házat vásárolt

Fotó: Nagy Zoltán/smagpix

„Nagyon rosszkor jött a vírus, mert pont akkor indult volna a koncertezés. Örültem, hogy tudok egy kis pénzt keresni és támogathatom a családomat. Nagy álmunk volt egy nagyobb ház, ahol már a víz is be van vezetve, mindenkinek jut saját szoba. Szépen gyűjtögettük a pénzt, végül sajnos nem gyűlt össze annyi, amennyit szerettünk volna, így hozzá kellett nyúlni az x-faktoros nyereményhez. 12 milliót kaptam akkor, abból már egy forint sincs, de nem bánom, mert a legjobb helyre került, valóra váltottam a családom álmát” – mondta Ruszó Tibi.

Olvass még Ruszó Tibiről az nlc-n!

(Nyitókép: Nagy Zoltán/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top