nlc.hu
TV-sztárok
Meghalt Törőcsik Mari bizalmasa

Tamás 20 évig volt Törőcsik Mari sofőrje és bizalmasa, a művésznő után pár nappal ő is elhunyt

Négy nappal Törőcsik Mari halála után hunyt el Tamás.

Múlt héten érkezett a szörnyű hír: hosszú betegség után elhunyt Törőcsik Mari. Több száz kollégája búcsúzott tőle a különböző közösségi oldalakon, több évtizedes emlékeket előkeresve. A gyászoló család eddig semmilyen információt nem osztott meg a művésznő temetésének részleteiről, a legközelebbi barátok, kollégák sem tudtak semmit. Ma viszont kiderült, hogy tegnap helyezték örök nyugalomra a a színésznőt. Kevesen tudják, de Törőcsik Marit 20 éve ugyanaz az ember fuvarozta: Tamás a sofőrje mellett a bizalmasa is volt. Sajnálatos módon a színásznő után pár nappal ő is elhunyt – írja a Bors.

„Tamás kapott már egy oltást, úgy három héttel ezelőtt, ezért április második hetében meglátogatta Marit a kórházban. Pár nap múlva mindketten intenzívre kerültek, lélegeztetőgépre. Tamás még élt, amikor Mari 16-án meghalt, nem tudtak elbúcsúzni egymástól. Tamás 20-án követte, ilyen volt ő, ilyen hűséges. Még a halálba is utánament” – árulta el a lapnak Tamás egyik ismerőse.

Törőcsik Mari fia elvonultan él a nyilvánosságtól

Fotó: Vörös Szilárd/smagpix

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top