nlc.hu
TV-sztárok

Palik László Király L. Norbival rúdtáncol

Palik László Király L. Norbival próbálta ki a rúdtáncot

Palik László egy nem mindennapi helyzetben találta magát.

Egy évvel ezelőtt Palik Laci sem hitte volna, hogy egyszer ilyet tesz: kipróbálta Király L. Norbi rúdját. Laci a műsora legutóbbi adásában tanult az énekestől néhány rúdtánc figurát, kevés sikerrel. Norbi a műsorban azt is elárulta, hogy miért fordított hátat az éneklésnek.

Két történelmi pillanat szemtanúi lehetnek azok, akik megnézik a Palikék Világa by Manna adását. A rúdtáncoló Palik okozta döbbeneten túl amellett sem mehetünk el, hogy újra összeállt az egykori szupercsapat! Ki hitte volna, hogy már tizenegy éve annak, hogy Király L. Norbi, Janicsák Veca és Takács Nikolas belopta magát az emberek szívébe? A Hová tűnt? című adás vendégei az első hazai X-Faktor felfedezettjei voltak. Veca és Nikolas azóta is sikeres énekesek, Norbi azonban egy merőben új, és talán elsőre meghökkentőnek tűnő pályát választott: rúdtáncos lett belőle.

A velejáró dolgokból lett elegem, a külső-belső körülményekből. Ez egy idő után össze tud gyűlni… Az első kettő-három évben töretlen volt a siker, aztán jött a család, és a hullámvölgyek, volt, hogy felbukkantam, hol pedig eltűntem

– kezdte Norbi, aki azt is elárulta, hogyan talált rá új szenvedélyérére, amelyben most nagyon jól érzi magát. „A TikTokot vagy az Instát pörgettem, és feldobott egy videót, ahol egy csávó csinálta ezeket a gyakorlatokat. Azt gondoltam, hogy ez jó, ez tetszik. Az egyik táncos barátomat kértem meg, segítsen abban, hogy megtaláljuk az ország legjobb férfi-rúdtáncos tanárát. Két hónapon keresztül nyomoztunk, mire megtaláltuk. Elmentem az első órára, nagyon tetszett, két hét múlva pedig szereztünk rudat otthonra” – mesélte Norbi, aki magas sarkú cipőjében hajmeresztő gyakorlatokat végez, amelyekből a stúdióban is mutatott néhányat.

király l norbi palik lászló

Palik is kipróbálta a rúdtáncot (Fotó: Palikék világa)

Palik László is kipróbálta magát a rúdon, azonban hamar kiderült, nem ez a neki megfelelő sport. „Azt gondolom, hogy ehhez nagy fizikai, és nagy lelkierő is kell. Ahhoz, hogy az ember egy nagy, csillogó színpadról azt tudja mondani, hogy köszönöm szépen, nekem ez idáig tartott, és valami másban szeretnék művészit alkotni. Aki ezt meg tudja csinálni, az művészi” – mondta Palik Norbi gyakorlatáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top