nlc.hu
TV-sztárok

Kárpáti Rebeka már nem szingli

Kárpáti Rebeka már nem szingli, képet is posztolt új párjáról

Megmutatta, de mégsem mutatta meg.

Kárpáti Rebeka tavaly ősszel még exével, Frohner Ferenccel szerepelt a Nyerő Párosban, ám pár hónappal a műsor után szakítottak. „Nem volt tányérdobálás, harmadik fél, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak elmentünk egymás mellett. Két vállalkozás, nagyon nehéz helyzeteken vagyunk túl. Kitartottunk egymás mellett, de most valahogy elfáradtunk ebben. A köztünk lévő szeretet és tisztelet megmarad a jövőben is, csak egy másik szintre lépett” – mondta akkor az influenszer, később pedig azt nyilatkozta, hogy mióta véget vetett a kapcsolatának, csak jó dolgok történtek vele.

Kárpáti Rebeka

Fotó: Smagpictures

Valószínűleg többek között az új párjára is gondolhatott, akivel most egy közös képet is megosztott, bár egyelőre titokzatoskodnak, hiszen a férfi egyáltalán nem látszik a fotón.

A követők azonban nem tétlenkedtek, máris kiderült egy-két dolog Rebeka választottjáról. Egyelőre annyit tudni róla, hogy Balázsnak hívják és teljesen civil. Hogy az influenszer bemutatja-e a rajongóknak, az még a jövő zenéje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top