Horváth Gréta nem kesereg, újra randizik a válása után

FEL | 2022. Április 26.
Válása után újra randizik az influenszer.

A Blikknek adott interjújában az influenszer elmondta, rengeteg ajánlatot kap, de alaposan meggondolja, kivel találkozik, hiszen nemcsak a saját, de a kisfia, Filip szívét is el kell nyernie a hódolónak. Úgy véli, túl van egy traumán, és így utólag már hálás az életnek mindazért, ami történt, mert fejben is nagyon megerősödött, és az életben soha nem volt egészségügyileg ennyire rendben. Mint mondta, 17 kilót fogyott, és azt is elmesélte, hogy volt férjével, Meggyes Dáviddal egy internetes társkeresőn találkozott, a mostani ismerkedésben azonban inkább a barátaira támaszkodik. Ennek talán az is az oka, hogy egy barát vagy ismerős által bemutatott férfi már átmegy egy szűrőn, így sokkal kisebb az esélye a csalódásnak.

„Én egy klasszikus csaj vagyok, az érdeklődésemet először szellemileg kell felkelteni. Fontos, hogy a férfinak legyen humora, tudjunk beszélgetni, ne tereljen, ne érezzem azt, hogy fontos dolgoknál témát vált. Szeretem a beszélgetős, sétálós randevúkat, egy igazi őszinte, egyenes úriemberre vágyom, és meg kell mondjam, jó a felhozatal” – mondta a Blikknek.

Horváth Gréta még januárban, egy posztban osztotta meg a hírt, hogy válnak a férjével, azóta pedig hivatalosan is szétváltak az útjaik. Nemrég arról is hírt adott az Instagram-oldalán, hogy hamarosan orrműtéten fog átesni.

Exit mobile version