„Az első olyan párom, aki tényleg nagyon beleillik a képbe” – Horváth Gréta új szerelméről mesélt

T. D. | 2022. Május 24.
Éppen Szabó Zsófinak áradozott.

Horváth Gréta volt a mai RTL Klub Reggeli vendége, ahol a jövőbeli tervei mellett ejtett pár szót új kapcsolatáról is. Gréta és Meggyes Dávid válásától volt hangos a sajtó az év elején, és bár Dávid szinte azonnal továbblépett, Gréta hónapokig várt, míg a nagy szerelem ajtóstul rontott az életébe, és elmondása szerint boldogabb nem is lehetne.

Fotó: Instagram

„Ez egy karmikus találkozás volt, tényleg a jó Isten küldte nekem, és vigyázunk egymásra, hogy így is maradjon” – mesélte Gréta, és azt is hozzátette, hogy már a kisfiával is találkozott az új kedvese, és nagyon erős a kémia kettőjük között, ráadásul Gréta szülei is kedvelik a férfit az első perctől kezdve, ami állítása szerint még nem történt meg korábban. „Ő volt az első olyan párom, akinél azt érzem, hogy tényleg  nagyon beleillik a képbe. Horgászgatunk, szabad ég alatt alszunk, olyan dolgokat csinálunk, amiket a filmekben lát az ember, engem meg ez baromira feltölt.”

Hogy szándékosan-e, vagy csak így jött ki a lépés, a beszélgetés végén Gréta egy-két biztató szót is mondott. 

„Minden azért van, hogy tanuljunk belőle. Nekem is voltak kapcsolataim, amik zátonyra futottak, de soha nem szabad elkeseredni. Én tényleg hiszek abban, hogy mindenki meg fogja előbb-utóbb találni azt, aki az igazi ikerlángja” – mondta reménykeltően az influenszer, mire a frissen szinglivé vált Zsófi határozottan rávágta, hogy „Vagy nem!”

Exit mobile version